Darts

Van Gerwen megalázó verést mért Lewisra, Wrighttal karöltve biztos play-off résztvevők

Tragikusan sikerült Adrian Lewisnak a duplázós este, nulla ponttal zárt, amivel messze került számára a rájátszás. Michael Van Gerwen viszont megőrizte az első helyét, Peter Wright pedig a másodikat, így ők már biztosan a négy között érezhetik magukat.

Két angol, James Wade és Adrian Lewis összecsapásával vette kezdetét a 13. forduló a Barclaycard Arénában. Mindketten a vonal alatt tanyázva érkeztek Birminghambe, így fontos két pontért szálltak harcba. Lewis rögtön egy brékkel nyitott, de nem sokáig örülhetett, a kezdését ugyanis neki sem sikerült hoznia. Ezt követően 4-4-ig fej-fej mellett haladtak, Jackpotnak akadtak lehetőségei az újabb brékre, de nem élt ezekkel, ellentétben honfitársával, aki 5-4-nél elvette Lewis kezdését, majd első pályáról behúzta a meccset.

Wade-től a mindössze 93.74-es körátlag is elegendőnek bizonyult, miután Lewis csupán 25%-ban dobta meg a kiszállókat. 

Szeretsz a statisztikák között böngészni? Akkor irány a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldala!

Az est második mérkőzésén a bombaformába lendülő Dave Chisnall és a tabellát vezető Michael van Gerwen nézett farkasszemet egymással. 3-2-ig viszonylag eseménytelenül zajlott a találkozó, majd Chizzy hátsó pályán villantott egy 11 nyilast, megbüntetve ezzel a holland hibáit a kiszállóra. Van Gerwen akár rögtön vissza is vehette volna az elbukott kezdését, de ismét kifogott rajta a dupla. Chisnall nem vett vissza a tempóból, 6-4-nél a győzelemért kezdett. Gond nélkül jutott el a meccsnyilakig, ám miután átfutott az agyán, hogy kit verhet meg, el is hibázta mind a három dobását a dupla 18-ra. Van Gerwen köszönte szépen a lehetőséget és ezúttal nem szúrta a kiszállót, kezdésből pedig döntetlenre mentette a meccset. 

Az angol-holland csatát egy angol-skót követte, méghozzá Phil Taylor és Peter Wright részvételével. Mindketten viszonylag nyugodtan várhatták a meccset, hiszen a harmadik és második helyen álltak a forduló előtt, persze itt is fontos két pontért ment a harc. Taylor nem kezdett rosszul, de 2-2-nél Wright tudott először villanni, egy 104-es kiszállóval brékelt, majd nyomás alatt ezt egy 116-ossal fejelte meg. A hetedik felvonásban egy újabb brék is összejött a skótnak, ami végleg megpecsételte a stoke-i legenda sorsát. 2-6-nál ugyan még sikerült kiszurkolnia négy meccsnyilat - bár a felszerelését időközben elcsomagolta... - és feljött három legre, de ez csak az eredmény kozmetikázásra volt elegendő.

Az est negyedik összecsapásán egy újabb rangadóra került sor, ezúttal a negyedik Gary Anderson és az ötödik Raymond van Barneveld feszült egymásnak. A skót klasszis kezdte jobban ezt a "négypontos" meccset, többek között egy parádés 161-es kiszállónak köszönhetően 4-1-re lépett meg. Az idei kiírásban már sokadszor, ismét hátrányban kezdett éledezni a holland medve, sorozatban három leget nyerve egalizálta az eredményt. A kilencedik felvonásban a vezetést is átvehette volna, de nem sikerült megdobnia a kiszállót, így Anderson újra előnybe került. Barney fejében ott maradt a hiba, ez pedig a skót győzelmét jelentette. 

A birminghami zárótalálkozón ismét Adrian Lewis és Michael van Gerwen érkezett a küzdőtérre. Az est elején egyikük sem a legjobb formáját hozta és Lewisnak ezen később sem sikerült változtatnia. Van Gerwen viszont összekapta magát és már az első legtől kezdve nagyon tolta a tömeget. Az angol nem tudta tartani a lépést, időnként eljutott a kiszállókig, de rendre elhibázta azokat, így végül egy elég kínos, 0-7-es verésbe nézett bele.

A Premier League története során mindössze nyolcadik alkalommal fordult elő, hogy valakit nullára kalapáltak el.
Darts Premier League, 13. forduló (Birmingham)
James Wade-Adrian Lewis 7-4
Dave Chisnall-Michael van Gerwen 6-6
Phil Taylor-Peter Wright 3-7
Gary Anderson-Raymond van Barneveld 7-4
Adrian Lewis-Michael van Gerwen 0-7