Francia foci

Emery szerint a Monaco edzője hazudik

Szerda este a PSG Párizsban fogadja a Monacót a Francia Kupa elődöntőjében. A hercegségbelieket irányító Leonardo Jardim azt mondja, a kemény sorsolás miatt alapemberei nélkül állnak majd fel, ám Unai Emery nem hisz neki.

asmonaco.com

Rég állt ilyen jól a francia klubfutball, hiszen a mostani szezonban európai mércével is három igazán komoly kaliberű együttessel büszkélkedhet. A PSG évek óta egyik legígéretesebb csapatnak számít a kontinensen, de idénre a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutó Monaco és az Európa Liga legjobb négy csapata közé kerülő Lyon is felnőtt a fővárosiak mellé. Sőt, a bajnokságban a Monaco jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát a címvédő előtt, ráadásul ha megnyeri elmaradt meccsét, pontelőnnyel is teheti mindezt. A vége előtt négy fordulóval azért ez nem kis fegyvertény.

Éppen emiatt döntött úgy a Monacót irányító Leonardo Jardim, hogy a szerda esti elődöntőben olyan játékosoknak szavaz bizalmat, akik az idényben csak kiegészítő szerepet töltöttek be.

"Ez a mérkőzés két nagyon fontos találkozó között kerül megrendezésre, a két nap, ami a pihenésre rendelkezésre áll pedig nem elegendő. Nincs választásunk, fel kell forgatnunk a csapatot és az alapembereket a Toulouse elleni hétvégi bajnokin kell játszatnunk" - kezdte keddi sajtótájékoztatóját a Barcelonával is szóba hozott Jardim. "Olyan játékosokat játszatunk majd, akik kevesebbet volt eddig a pályán esetleg néhányan a CFA-ban játszanak - (a francia negyedosztály, - a szerk.). Azok, akik legutóbbi CFA-meccsen pályára léptek, velünk edzettek, majd kiderül, készen állnak e a bevetésre. Szoros a kapcsolat a két csapatunk között, vezetőedzőjükkel pedig ugyanaz a munkamódszerünk" - fogalmazott Jardim.

A fentiek után egyértelműnek látszik, hogy a Monaco a bajnoki és BL-menetelés közepette elengedi a Francia Kupát, amely viszont a PSG számára egyértelműen fontos. A fővárosiak az elképesztő BL-búcsú után a hazai frontokra koncentrálnak, a bajnokságban és a kupában is a végső győzelem a céljuk. A Ligakupát  már korábban sikerült elhódítaniuk - éppen a Monaco ellen.

Emery nem dől be kollégájának / psg.fr

Bár Jardim szavai sokat mondóak, párizsi kollégája nem hisz neki. "Én arra számítok, hogy a Monaco a legjobbjaival áll fel. Nagyszerű szezonjuk van, szerdán egy nagyon nehéz meccs vár ránk. Jardim a legjobb játékosaival jön majd" - kontrázott Emery.

A PSG számára azért is fontos a kupagyőzelem megszerzése, mert ezzel lehagyná az örökranglistán a Marseille-t, amely ugyanúgy 10 kupasikerrel büszkélkedhet a trófea 100 éves történelme során, mint a párizsiak. Emery a sajtótájékoztatón elmondta, nagyon fontos számukra, hogy saját közönségük előtt megnyerjék ezt a mérkőzést, és külön kiemelte, hogy minden sztárjátékosa készen áll a bevetésre.

[2484721] 2017-04-26 21:05:00 Paris Saint Germain - Monacox;5

A franciák két kirakatcsapata háromszor találkozott egymással a mostani szezonban, a mérleg pedig teljesen kiegyensúlyozott: augusztusban a Monaco odahaza 3-1-re tudott nyerni, januárban 1-1-re végeztek Párizsban, majd április 1-én a Ligakupa döntőjében 4-1-re a PSG diadalmaskodott.

A bukmékerek eredetileg 1.50 körüli szorzón ajánlották ki a hazai kimenetelt, ám Jardim kijelentésének hatására a PSG szorzója erős csökkenésnek indult. Persze, ha a Monaco mestere igazat mondott és Sidibe, Mbappé, Falcao vagy Bakayoko valóban kihagyja a találkozót, akkor a PSG számára ez akár rutinmunka is lehet.

1x2    
PSG Döntetlen Monaco
1.22 5.75 8.50
[2484721] 2017-04-26 21:05:00 Paris Saint Germain - Monacox;

Tippelj a meccsre a Tippkirályban!