La Liga

Háromesélyes az EL-ért küzdők csatája

Hétfő este a hetedik helyen álló Athletic Bilbao a nyolcadik Eibar otthonába látogat a La Liga 33. fordulójának zárótalálkozóján.

Az Eibar a nyolcadik, az Athletic Bilbao pedig a hetedik helyről várhatja a hétfő esti bajnokit, a két együttes között mindössze három pont a különbség. A tét óriási, hiszen mindkét fél harcban van még az Európa Liga selejtezőt érő hatodik pozícióért, illetve a Bilbao számára az ötödik hely sem elérhetetlen, ehhez azonban győzelemmel kell távoznia az Ipurua Municipalból. Ez nyilván nem lesz könnyű feladat, hiszen az Eibar sem szeretne lépéshátrányba kerülni a hajrá előtt. 

1x2    
Eibar Döntetlen Athletic Bilbao
2.45 3.20 2.75

Ami a formákat illeti, mindkét csapat az elmúlt öt meccséből hármat behúzott. Az Eibar hazai pályán kifejezetten erősen teljesít, csupán négy csapat tudott tőle három ponttal távozni, viszont a Bilbao egy meggyőző, 5-1-es siker után várja ezt a derbit, saját közönsége előtt pedig 3-1-re verte az Eibart még decemberben.

A bukmékerek egy hajszállal az Eibart tartják a meccs favoritjának, a magyar fogadók viszont inkább az ikszre és a vendégsikerre tesznek. A  -n közzétett adatok szerint az állami fogadóirodához beérkezett tétek 39 százaléka a döntetlenre, 36 pedig a Bilbao győzelmére érkezett. 

[2300839] 2017-04-24 20:45:00 Eibar - Athletic Bilbaox
211384

Tippelj a meccsre a Tippkirályban!