Magyar foci

Ennél izgalmasabb már aligha lehetne az NB I

  • varin

Górcső alá vettük a kiesés elkerüléséért vívott harcot, de tippelni nem volt bátorságunk. Bármi megtörténhet!

Az elmúlt évektől teljesen szokatlanul ezúttal úgy tűnik, az OTP Bank Liga első és hátsó szekciója is az utolsó pillanatig tartogat majd óriási izgalmakat. Ugyan a bajnoki címre reálisan nézve két esélyes csapat maradt, a kiesés elkerüléséért még matematikailag tulajdonképpen a fél NB I harcol. Lássuk, kinek milyen esélyei vannak, illetve az általunk említett négy kandidáltnak milyen sorsolása is van.

A csapatok hátralévő sorsolása
Diósgyőr (28) MTK (30) Debrecen (30) Mezőkövesd (34)
@Haladás @Debrecen MTK @Videoton
@Paks Videoton Haladás Újpest
Vasas @Újpest @Videoton @Ferencváros
@Gyirmót Ferencváros Újpest Honvéd
Mezőkövesd @Honvéd @Ferencváros @Diósgyőr
@MTK Diósgyőr Honvéd Paks
Debrecen @Paks @Diósgyőr @Vasas
@: Idegenben

Néhány héttel ezelőtt teljesen leírtuk a Diósgyőrt a mostoha sorsolás okán, arra gondolva, hogy mostanra már szinte elméleti esélyük sem marad a bennmaradásra. Bódog Tamás azonban új színt tudott hozni a csapatba és a miskolciak az Újpest, Ferencváros, Honvéd trió ellen hét pontot is szereztek. Az elsődleges cél most az lenne a DVTK-nál, hogy a saját kezükben tartsák a sorsuk, ehhez pedig az kell, hogy az utolsó három forduló rangadója előtt bizony a három idegenbeli és egy hazai mérkőzésen a lehető legtöbb pontot gyűjtsék. Egy biztos, Bódogék nem adják majd könnyen magukat és úgy tűnik, Jürgen Klopp keze alatt kellően kitanulta a szakmát a mester, amely még sokat érhet a hátralévő körökben.

Sok mérkőzést illettünk már hatpontos derbivel a közelmúltban, de nem túlzás ezt állítani a Loki-MTK-ra sem. A hajdúságiak meglepetésre pont nélkül távoztak Mezőkövesdről, amellyel nem csak a borsodiak jutottak lélegzetvételnyi szünethez, de a Loki is visszakerült a közvetlen veszélyzónába. Öröm lehet az ürömben, hogy a DVSC az egyetlen csapat a négyesből, amely még négyszer játszik majd hazai pályán, igaz, ennek a Lokinak aligha van már könnyű meccse idén.

Talán a legnehezebb jelenleg az MTK helyzete, amelynek nincs már olyan mérkőzése, ahol igazán esélyesnek lehet őket kikiáltani. Az oddsok alapján is vélhetően csak az MTK-DVTK találkozón lehet majd favoritként fogadni Kantáékra, ám addig öt olyan mérkőzés következik, ahol a győzelem óriási bravúr lenne.

Mindent egybevetve a Mezőkövesd-Debrecen hazai győzelme kicsit borította a gondolatainkat, hiszen előzetesen azt vártuk, hogy Sziviccsel nem tud kikecmeregni a csávából a borsodi csapat és végül a Gyirmóttal karöltve, postafordultával távoznak az NB I-ből. Ám a Kövesd hazai mérkőzései hozhatóak, márpedig az már most tisztán látszik, hogy 40 pont körüli eredménnyel benn lehet maradni, amely egyébként annak tükrében nem semmi, hogy tavaly már 32 egységgel is túlélte a Vasas.

Bárhogyan is alakul, itt már minden meglepetés és valójában semmi sem meglepetés, ami hátul történik az NB I-ben. A Gyirmót búcsúja már készpénznek vehető, de a 11. hely elkerüléséért valami elképesztően nagy csata várható.

2017-04-15;212
209575