Átigazolás

Újabb Jamie Vardyt fogtak a Rókák?

  • varin

Az angol hetedosztályból igazolt támadót a Leicester City és felsejlik egy bizonyos Jamie Vardy története.

Úgy tűnik, ami egyszer bejött az angol bajnok Leicester Citynek, azt érdemes még egyszer megpróbálni: Jamie Vardy után a Rókák egy újabb "semmiből jött" fiatal csatárt igazoltak maguknak.

Mint arra emlékezhetünk, Jamie Vardy 20 évesen még heti 30 fontért és gyári munkásként kergette a labdát az angol nyolcadik ligában, majd a szamárlétrát nagy léptekkel végigjárva mostanra a Leicester City aranyérmes gólvadászának vallhatja magát, akinél tavaly csak Harry Kane és Sergio Agüero szerzett több gólt. Vardy azóta megjárta már az Eb-t és az angol válogatottnak is alapembere. Alighanem valami hasonló karrierre vágyik Josh Gordon is.

A Stafford Rangerstől szerződtetett 22 éves játékos a hetedosztályból került a Rókákhoz, így idén már nem lép pályára a Northern Premier League-ben, ahol 18 mérkőzésen 11-szer talált be, miután távozott a Nantwich Towntól.

"Szeretnék megköszönni mindent a Staffordnál, nagyon hálás vagyok mind a szurkolóknak, mind pedig a játékostársaimnak. Minden másodpercét élveztem az itteni életemnek és nagyon sokat tanultam" - nyilatkozta röviden Gordon.

A Leicester City hétvégén elszenvedte első vereségét Craig Shakespeare mesterrel, ám a Leicester City így is biztonságos, nyolcpontos távolságból szemléli a kiesőhelyen álló Swansea Cityt, míg a felsőháztól csupán egy pontra vannak lemaradva Vardyék. Gordonra egyelőre csak az utánpótláscsapatban számít a szakvezetés, ám ki tudja, hamarosan akár Vardy csatártársa is lehet a Rókáknál.

A City legközelebb szerda este lép pályára, a Rókák az Atlético Madrid ellen vívnak BL-negyeddöntőt.

   
Atlético Madrid Döntetlen Leicester City
1.25 5.25 11.00