NB I

Előzött a Honvéd, kilenc ember ellen kapott ki a Videoton

Címkék:

A Honvéd szerencsés körülmények között nyert a Haladás otthonában, míg a Vasas emberhátrányban győzött Felcsúton.

A Honvéd átvette a vezetést az NB I-ben.

Az NB I. 25. fordulójának rangadóját a Pancho Arénában rendezték, ahol a listavezető Videoton a harmadik helyen tanyázó Vasast fogadta. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, a hatodik percben Mohamed Remili gyönyörű szabadrúgásgóljával megszerezte a vezetést az angyalföldi csapat. A folytatásban a Vidi dominált - igaz, a vendégeknek is akadtak lehetőségeik -, ami az első félidő hajrájában érett góllá, egy beadást követően Felix Burmeister talált saját kapujába.

A második félidőben itt is, ott is volt lehetőség, de főként a kemény belépők és az alattomos szabálytalanságok jellemezték ezt a játékrészt. Így nem volt meglepő, hogy a hazaiktól Danko Lazovics, míg a vendégektől Hangya Szilveszter és James Manjrekar idő előtt mehetett zuhanyozni. Emberelőnyben vágott neki a meccs utolsó perceinek a Videoton, mégis a Vasas szerzett gólt Murka Benedek révén, amivel 2-1-re nyertek a fővárosiak.

Az angyalföldiek sikere pedig kapóra jött a Honvédnak, amely gárda a Haladáshoz látogatott szombaton. Marco Rossi együttese a 88. percben Eppel Mártonnak találatának köszönhetően szerezte meg a három pontot Sopronban, s állt élre a bajnokságban. Igaz, ha a szombathelyieknek több szerencséjük van, akkor nem szenvednek vereséget, elég csak megemlíteni, hogy a 94. minutumban Baráth Botond fejelte át a kapujából kijövő Gróf Dávidot, s a játékszer a kapufáról a mezőnybe pattant ki...

A Gyirmót meglepte a Debrecent, hiszen a kisalföldiek szereztek vezetést Simon András révén a hetedik percben a Nagyerdei Stadionban, ami ki is tartott a szünetig. A második játékrészben nagyobb sebességi fokozta kapcsolt a Loki, s előbb Dusan Brkovics, majd a 91. percben Mészáros Norbert talált be, így a piros-fehérek otthon tartották a három pontot, amivel nagy lépést tettek a bennmaradás felé, míg a vendégek szépen, lassan készülhetnek az NB II-re. Érdemes megjegyezni, hogy a félidő vendég, végeredmény hazai fogadási opcióra 29-szeres (!) szorzót kínáltak a bukmékerek a mérkőzést megelőzően...

Az MTK Torghelle Sándor és Baki Ákos góljaival győzte le a Mezőkövesdet, amely csapat egyre közelebb van a veszélyzónához. Az Újpest és a Paks nem bírt egymással, Bartha László első félidőben, büntetőből szerzett találatára a második játékrészben Jonathan Heris válaszolt.

2017-04-08;212
209575