Foci-vb 2018

Csak a holland gólok száma a kérdés?

  • MVB80
megosztom

Bulgária Hollandiát fogadja világbajnoki selejtezőn, az esélyek egyértelműen a vendégek mellett szólnak.

Hol vannak már azok az idők, amikor Hriszto Sztoicskov vagy éppen Dimitar Berbatov táplálta a bolgár futballszurkolók reményeit?  A bolgárok 2004 óta nem jutottak ki egyetlen nagy tornára sem, most viszont nem állnak reménytelenül a vb-selejtezős csoportjukban, mivel négy kör után csak egy ponttal állnak gyengébben, mint szombati ellenfelünk, a második helyet elfoglaló Hollandia.

Igaz, az eddigi eredmények azt jelzik, hogy merészség lenne a továbbjutásról álmodozni, miután a két komoly ellenfél, Franciaország (1-4) és Svédország (0-3) ellen méretes zakó lett a vége.

A két győzelem pedig közel sem volt gálaelőadás, Luxemburg ellen a hosszabbításban született meg a 4-3-at jelentő gól, a fehéroroszok ellen pedig 1-0 lett a vége, igaz, a végén úgyis csak a megszerzett pontok számítanak, az nem, hogy miképp jött össze.

„Manapság sokkal nehezebb megvetniük a lábukat a bolgár játékosoknak az európai topcsapatoknál. A Premier League-ben nincs játékosunk, Spanyolországban és a Bundesligában egy-egy légiósunk szerepel, Olaszországban kettő, de ők a kiesés ellen küzdenek” - magyarázta Nyikolaj Mihajlov, aki korábban a holland Twentében védett, jelenleg viszont a török Mersin játékosa.

Elképzelhető, hogy a hollandok ellen éppen Mihajlov áll majd a kapuban,miután Vlagyimir Sztojanov, a Ludogorec hálóőre megsérült. A középpályások közül a szintén a Ludogorecben játszó Szvetoszlav Djakov, valamint a CSZKA Moszkvában profiskodó Georgi Milanov gyarapítja a hiányzók táborát.

A hollandok egyaránt Luxemburgot és a beloruszokat verték, de jóval simábban (3-1, 4-1), elhoztak egy pontot Svédországból is, kikaptak viszont hazai pályán a franciáktól.

Vincent Janssen sérülése miatt Bas Dost maradt az egyetlen egészséges csatár a keretben, de azért így sem kell sopánkodniuk a hollandoknak, mert Arjen Robben, Wesley Sneijder és a Lyonban újjászülető Memphis Depay támogathatja a Sporting támadóját, aki elképesztő formában van, utolsó két bajnokiján összesen hatszor volt eredményes.

Két klasszis, akik még mindig kihagyhatatlanok: Wesley Sneijder és Arjen Robben

A kapuban várhatóan a PSV-ben védő Jeroen Zoet kezd majd, mivel Jesper Cillessen a Barcában minimális lehetőséget kap majd, a védelem középen két laziós, Stefan de Vrij és Wesley Hoedt takarít majd, a középpályán pedig a másik római csapatban játszó Kevin Strootman és a liverpooli Georginio Wijnaldum lehet a húzóember.

Átalakulóban lévő csapat a holland, amely a tavalyi Eb-ről lemaradt, és minden bizonnyal a svédekkel fog nagyot birkózni a pótselejtezős második helyért. Ehhez viszont nyerni kell Szófiában, de ilyen támadókkal ez nem lehet gond. Főleg, hogy a másik oldalon már se Sztoicskov, se Berbatov.

1x2    
Bulgária Döntetlen Hollandia
6.00 4.00 1.50
[2059279] 2017-03-25 20:45:00 Bulgária - Hollandiax;

 

megosztom