Miami Open

Miami ismét szerencsét hoz Timinek?

  • Cesc18

Pénteken bemutatkozik Babos Tímea a floridai versenyen, ellenfele a francia Pauline Parmentier lesz.

A világranglista 27. helyén álló soproni kiválóságunk hasonlóan Indian Wellshez, Miamiban is kiemelt (24.), így az első körben ezúttal sem kellett pályára lépnie. De mielőtt rátérnénk a második fordulós meccsére, tekintsünk vissza a kaliforniai teljesítményére. 

Egy mérkőzést sikerült győzelemmel abszolválnia, de különösebben nem lehetett csalódott, hiszen a harmadik kanyarban a későbbi bajnok Jelena Vesznyina ellen maradt alul, ráadásul egy olyan meccsen, ami akár az ő oldalára is billenhetett volna. 

"Sajnálom, hogy nem sikerült a mai meccs, kár érte! Küzdöttem, ahogyan csak bírtam. De a döntő szett vége felét nem játszottam meg jól. Szetthátrányból visszajöttem, szerintem jól is teniszeztem a második játszmában. Aztán voltak sanszok a harmadik szettben, de sajnos végül elment a meccs. Tudom, hogy Indian Wellsben nehezek a körülmények számomra, eddig nem is nyertem mérkőzést a főtáblán. De tanulok a mai meccsből, és megyek tovább előre!” - nyilatkozta Timi a babostimea.hu-nak az Indian Wells-i búcsút követően.

Miami már sokkal kedvesebb helyszín Babos számára, tavaly az egyik legszebb menetelését itt mutatta be. Óriási csatában legyőzte a jelenleg világranglista-harmadik Karolina Plískovát, majd a legjobb 16 között alaposan megizzasztotta Angelique Kerbert is. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy ezúttal viszonylag sok pontot kell megvédenie, ami mindig plusz nyomást jelent. 

Nem kapott könnyű sorsolást, hiszen ha nem borul a papírforma, akkor a legjobb 32 között a 10. kiemelt Johanna Kontával futhat össze. De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis a Pauline Parmentier elleni meccse sem ígérkezik sétagaloppnak, annak ellenére, hogy tavaly Rabatban 6-3, 6-3-mal intézte el Timi. 

Fogadás a győztesre    
Pauline Parmentier Babos Tímea
2.30 1.45

Parmentier az elmúlt hetekben nem mutatott rossz formát, háromszor győzött underdogként és Indian Wellsben kis híján Kerbert is megviccelte. Ugyan soha nem tartozott a legnagyobb klasszisok közé, de jobb napjain tud kellemetlenkedni. És ne felejtsük el, hogy neki egy meccs már a lábában van, ami mindig előny. 

Hasonló meccset várunk, mint amit Babos Kaliforniában Varvara Lepchenko ellen vívott, vagyis, hogy döntő szettben fog eldőlni a győztes kiléte. Erre az opcióra 2.30-szoros pénzt fizetnek az állami irodában.