Bajnokok Ligája

Suárez-Chiellini újratöltve - gigantikus oddsért haraphat ismét a vámpír!

  • varin

A bátor fogadók remekül kereshetnek, ha az uruguayi ismét Giorgio Chielliniből akar elfogyasztani egy darabot.

Április 11-én rendezik Torinóban a Juventus-Barcelona BL-negyeddöntő első felvonását. Természetesen az esélyekről még korai lenne nyilatkozni, tippelni pedig végképp nehézkes lenne egy ilyen nagy párharcra, mindenesetre már most véssük be a napot a naptárunkba, hiszen Giorgio Chiellini és Luis Suárez újabb randevúja ígér izgalmakat.

Vérszagra gyűl az éji vad

Mint ismert, az uruguayi klasszis még a 2014-es világbajnokságon gondolta úgy, hogy éhségét az olasz bekk húsával csillapítja, amely később több hónapos eltiltást jelentett a számára. A két játékos azóta nem találkozott egymással a futballpályán, a 2015-ös BL-fináléban ugyanis Chiellini sérülés miatt nem lehetett ott Berlinben.

Suárezt kipécézte magának az egyik angol fogadóiroda

Az eset miatt a halványzöld bukméker kapva kapott az alkalmon és oddsokat ajánlott ki arra az esetre, ha netán a két játékos ismételten megtalálja majd egymást. Sajnos arról nincs információnk, hogy Suáreznek hogyan ízlett az olasz hús, összehasonlítva mondjuk Otman Bakkal vagy Braniszlav Ivanovics kulináris élvezetével, ám ha megint megéhezik a Barca klasszisa, 51-szeres pénzt tehetünk zsebre az irodánál. A vámpír lakmározása mellett pedig szép szorzóval fogadhatunk arra is, hogy a PSG ellen hatalmasat homorító zseni a Zebrák ellen is elbotlik majd egy fűszálban.

A mérkőzésig tehát még három hét van, ám a humoros kedvű fogadók már most megtehetik a tétjeiket a Chiellini-Suárez randevúra.

Chiellini vs. Suárez
Suárez megharap valakit a mérkőzésen 26.00
Suárez Chiellinit harapja meg 51.00
Suárez műesésért lapot kap 21.00
Suárez azonnali pirosat kap egy Chiellini elleni szabálytalanság miatt 81.00
Chiellini azonnali pirosat kap egy Suárez elleni szabálytalanság miatt 81.00