Az alábbi listát az UEFA honlapján találtuk, a játékosok neve mellett a klubjuk, a sorozatban, hiba nélkül értékesített tizenegyesek számát, az aktuális szezon mérlegét, majd a játékos egész karrierjére vonatkozó adatokat láthattok.
Mire való egy ilyen lista, ha nem arra, hogy rögtön megfricskázza a statisztikusokat. Jelen állás szerint a Monaco védője, Fabinho a legjobb tizenegyesrúgó Európában, a 23 éves brazil a hétvégén már a 9. büntetőjét vágta be a szezonban - minden sorozatot és a válogatott meccseket is figyelembe véve. Fabinho elmondhatja magáról, hogy még soha életében nem hagyott ki egyetlen tizenegyest sem!
Az egész karriert figyelembe véve a benficás Jonas, a juvés Dybala rendelkezik 90 százalék feletti hatékonysággal, de Robert Lewandowskinak sem kell szégyenkeznie a maga 89 százalékos hatékonyságával.
A listán természetesen rajta van korunk két szupersztárja is: Cristiano Ronaldo pályafutása során 94 alkalommal végzett el büntetőt és ezek közül csak 14-et hagyott ki, míg Lionel Messi 72/19-es rátával rendelkezik.
Ami kizárólag a mostani idényt illeti: Fabinho mellett Lewandowski, Cavani és Messi mondhatja el magáról, hogy még nem rontott a tizenegyespontról.
1. Fabinho (Monaco)
Aktuális sorozat: 17
Ebben a szezonban: 9/9
Karrierrekord: 100% – 17/0
2. Jonas (Benfica)
Aktuális sorozat: 10
Ebben a szezonban: 1/1
Karrierrekord: 95% – 20/1
3. Paulo Dybala (Juventus)
Aktuális sorozat: 14
Ebben a szezonban: 5/5
Karrierrekord: 94% – 14/1
4. Robert Lewandowski (Bayern München)
Aktuális sorozat: 12
Ebben a szezonban: 9/9
Karrierrekord: 89% – 24/3
5.Eden Hazard (Chelsea)
Aktuális sorozat: 4
Ebben a szezonban: 2/2
Karrierrekord: 85% – 35/5
6 .Zlatan Ibrahimović (Manchester United)
Aktuális sorozat: 0
Ebben a szezonban: 2/3
Karrierrekord: 87% – 68 /10
7. Alexandre Lacazette (Lyon)
Aktuális sorozat: 4
Ebben a szezonban: 10/12
Karrierrekord: 85% – 224
8. Cristiano Ronaldo (Real Madrid)
Aktuális sorozat: 6
Ebben a szezonban: 8/10
Karrierrekord: 84% – 94/18
9. Edinson Cavani (Paris Saint-Germain)
Aktuális sorozat: 9
Ebben a szezonban: 8/8
Karrierrekord: 82% – 41/9
10. André Silva (Porto)
Aktuális sorozat: 4
Ebben a szezonban: 6/8
Karrierrekord: 80% – 12/3
11. Neymar (Barcelona)
Aktuális sorozat: 3
Ebben a szezonban: 6/7
Karrierrekord: 80% – 32/8
12. Lionel Messi (Barcelona)
Aktuális sorozat: 8
Ebben a szezonban: 7/7
Karrierrekord: 79% – 72/19
13. Sergio Agüero (Manchester City)
Aktuális sorozat: 1
Ebben a szezonban: 5/8
Karrierrekord: 79% – 30 /8
(via uefa.com)