Angol foci

Keane ízekre szedte a rinyáló Mourinhót

  • MVB80

Roy Keane keményen kiosztotta José Mourinhót, aki sokadszor panaszkodott amiatt, hogy alig jut pihenő a játékosainak.

Bár csapata továbbjutott, José Mourinho, a Manchester United edzője megint elővette a szezonban már sokszor mantrázott szöveget, és azzal jött, hogy játékosai teljesen kimerültek, miután a rosszul összerakott versenynaptár miatt alig jut nekik idő a pihenésre.

Ami tény, a MU március 9-én a Rosztov ellen lépett pályára az EL-nyolcaddöntő első meccsén, aztán négy nappal később a Chelsea elleni FA Kupa-negyedöntő várt rá, majd újabb három nap múlva jött a Rosztov elleni visszavágó.

És az erőltetett menet ezzel még nem ér véget, mert vasárnap már a bajnokságban van jelenése a MU-nak a Middlebrough elleni meccsen.

Mourinho azt mondta, hogy a csapata valószínűleg veszteni fog a Boro ellen, és úgy érzi, sok ellenségük van.

Mourinhót ismerve ezeket a tirádákat nem kell annyira komolyan venni, ez csak része a pszichológiai hadviselésnek, és arról szól, hogy a játékosai válláról levegye a terhet. Roy Keane, a MU korábbi csapatkapitánya, aki szintén híres arról, hogy nem fogja vissza magát, ha oda kell mondogatni, nem hatódott meg Mourinho mostani panaszáradatától.

„Soha nem hallottam még ennyi ostobaságot. Miért kell nekünk folyton ezt a szánalmat hallgatni? Ez nonszensz. Ő a Manchester United menedzsere, a világ egyik legnagyobb klubját irányítja, jobbnál jobb játékosok vannak a keretben, de ő folyton a sűrű versenynaptárról és a fáradtságról papol. Pedig a kupákban nem kapott nehéz sorsolást a csapat, és a Rosztov ellen lehet, hogy még a tartalékokkal felállva is meglett volna a továbbjutás. Lehet, hogy a Manchester United egyszerűen túl nagy falat Mourinhónak, és nem tud megbirkózni az itteni kihívásokkal” – mondta Keane, aki hét bajnoki címet, négy FA Kupát és egy BL-t nyer a MU-val, hogy csak a legnagyobb sikereit említsük.

[2252466] 2017-03-19 13:00:00 Middlesbrough - Manchester Unitedx;
2017-03-18;47
2017-03-19;47
209498