Olasz foci

Gyönyörűen süllyed egyre mélyebbre Európa egyik legnagyobb klubja

  • MVB80

A La Repubblica nevű olasz lap szerint mégsem veszi meg a Milant a a Sino-Europe Sports nevű kínai konzorcium.

Dida – Oddo, Nesta, Maldini, Jankulovski – Gattuso, Pirlo, Ambrosini – Seedorf, Kaká – Inzaghi.

Abbiati – Abate, Thiago Silva, Nesta, Zambrotta – Van Bommel, Gattuso - K-P. Boateng, Seedorf, Robinho – Ibrahimovic.

Donnarumma – Zapata, Paletta, Romagnoli, De Sciglio – Pasalic, Sosa, Bertolacci – Deulofeu, Bacca, Ocampos.

Az első a Milan kezdője a 2007-es, Liverpool elleni BL-döntőn, a második az eddigi utolsó bajnoki címet, a 2011-est a Roma otthonában bebiztosító csapat, a harmadik pedig a március 10-én a Juventus ellen pályára lépő tizenegy. Már az első és a második kezdő között is van minőségi különbség, de a harmadik aztán végképp szakadéknyira van Pirlóéktól és Ibrahimovicéktól.

Suso és Deulofeu azon kevesek közé tartozik, akik felfelé lógnak ki a mai Milanból

Nehéz lehet ezt Milan-szurkolóként elfogadni, de a klub, amelyik sokáig úgy hirdette magát, mint a világ legtöbb nemzetközi trófeáját begyűjtő csapata, jelenleg nem tényező Európában.

A 2011-es scudetto óta egy második, egy harmadik, egy nyolcadik, egy tizedik és egy hetedik hely jött össze a Milannak, amely 2014 tavaszán játszott utoljára nemzetközi kupameccset, amikor a BL-nyolcaddöntőben 5-1-es összesítéssel pottyant ki a később a döntőig menetelő Atlético ellen.

Már csapat átigazolásaiból is látszott, hogy a Milan sokat vesztett korábbi vonzerejéből, vagy középkategóriás játékosok érkeztek, vagy olyanok, akik már túl voltak a pályafutások legjobb időszakán, mint például Fernando Torres és Michael Essien.

Silvio Berlusconi is belefásult kedvenc játékszere fokozatos elsüllyedésébe, aminek az lett a vége, hogy egy ideje már arra is hajlott, hogy eladja a klubot. A legkomolyabb vevőnek a Sino-Europe Sports nevű kínai konzorcium tűnt, amely a vételi szándékát két százmillió eurós utalással jelezte.

A SES beígért újabb 100 milliót, de fizetés helyett fokozatosan tologatták a határidőt, az utolsó verzió az volt, hogy április hetedikén történik meg a klub átvétele.

Ehhez képest a La Repubblica nevű olasz lap most azt írja, könnyen lehet, hogy a kínaiak végül kihátrálnak az üzletből, és minden marad a régiben, miközben Berlusconi megtartaná a már átutalt 200 millió eurót.

A bajnokságban a hetedik helyen álló Milan közben a tizenhatodik Genoa elleni szombati meccsre készül, és a mostani fejlemény azt vetíti előre, hogy ha oda is ér végül Montella csapata az EL-t érő helyekre, messze van még az a pillanat, amikor a piros-feketéket ismét ott emlegetik az európai nagyhatalmak között. 

1x2    
Milan Döntetlen Genoa
1.60 3.80 5.10
[2319887] 2017-03-18 20:45:00 AC Milan - Genoax;
2017-03-18;55
2017-03-19;55
211987