Indian Wells

Nadal visszavághat Federernek a melbourne-i fiaskóért

Szerdán csúcsderbikkel folytatódik az Indian Wells-i viadal, mi pedig ismét nagyító alá vettük a játéknap férfi mérkőzéseinek kínálatát.

Még csak a nyolcaddöntőknél tartunk, de már most hatalmas rangadókra kerül sor. A nap slágermeccse Rafael Nadal és Roger Federer összecsapása lesz, akik az Australian Open-döntőjük óta most először mérkőznek meg egymással, összességében pedig a 36. ütközetükre készülnek.

Nem megszokott, hogy ők ennyire korán randevúzzanak, olyannyira, hogy a 2004-es első meccsük óta a negyeddöntőnél előbb soha nem találkoztak.

Egy kicsit tehát más ez az összecsapásuk, mint egy kivétellel a korábbiak, bár vélhetően ez a meccset egyáltalán nem fogja befolyásolni, hiszen a hétköznap ellenére telt ház várható. 

Ami az esélyeket illeti, hasonlóan a melbourne-i meccsükhöz, most is Nadal győzelmére fizetik a kevesebbet. Ez azonban egy merőben más összecsapás lesz, egyrészről nincs majdnem két hét pokoli küzdelem a lábukban, másrészről nyilván a tét sem lesz akkora. Az Australian Openen elszenvedett vereség miatt vélhetően Rafa akarja majd jobban a győzelmet, ám Federer is motivált és teljesen felszabadultan játszhat, amiből akár még jól is kijöhet. 

Az azonban biztos, hogy a svájci géniusztól hasonlóan minőségi teniszre lesz szükség, mint Ausztráliában, egyéb esetben ugyanis a spanyol salakkirály szokásos "mindent a fonákra" taktikája kerekedhet felül. A józan ész azt mondja, hogy erre a meccsre ne fogadjunk, a megérzésünk viszont azt súgja, hogy Nadal nyer...

Érdemes lesz néhány órával korábban már a DIGI Sportra kapcsolni, ugyanis a Nadal-Federer csúcsderbi előtt Novak Djokovics és Nick Kyrgios méri össze tudását, ami ugyancsak pazar meccsnek ígérkezik. Pláne annak fényében, hogy 11 nappal ezelőtt Acapulcóban is megmérkőztek, ami az aussie srác győzelmét hozta. 

Kyrgios ezzel egy komoly hőstettet hajtott végre, hiszen Lleyton Hewitt után ő lett a második olyan játékos, aki Federer, Nadal és Djokovics ellen is megnyerte az első meccsét.

Pokolian jól megy neki a játék, ebből kedden is ízelítőt kaptunk az Alexander Zverev elleni presztízs viadalon.

De továbbra sem lehet benne 100 százalékosan megbízni, hiszen kapott már figyelmeztetést ezen a tornán is, miután szapulta a vonalbírók és a székbíró tevékenységét. Bármikor bekattanhat, főleg, ha a pályán nem az ő kedve szerint alakulnak a dolgok.

Márpedig Djokovics ellen ez mindig benne van a pakliban, ráadásul a volt világelső szerb is üzemi hőfokra melegedett Juan Martin del Potro ellen. Nagyon komoly labdameneteket játszottak, Nole részéről pedig szép számmal érkeztek a bravúr ütések. 

Ha mindketten úgy játszanak, mint az előző körben, akkor egy pokoli jó meccsre van kilátás. A legjobb tippnek az overt (1.75 @ TippmixPro) érezzük Kyrgios kiválóan működő szervája miatt. 

Lesznek kevésbé izgalmas derbik is. Stan Wawrinkára és Kei Nisikorira egyaránt nem kiemelt játékos vár. Előbbi Yoshihito Nishiokával, míg utóbbi Donald Younggal csap össze. A japántól és az amerikaitól is parádés, hogy eddig eljutott - Nishioka ráadásul szerencsés vesztésként -, azonban bombameglepetés lenne, ha újabb skalpokat tudnának szerezni. A másik oldalról pedig hatalmas luxus, ha egy ilyen lehetőséget elszalasztanak. 

A hazaiak leginkább Jack Sockban bízhatnak, aki elképesztő csatában, négy meccslabdát hárítva jutott tovább Grigor Dimitrov ellen.

Nagyon egyben van fejben az amerikai, a folytatásban pedig Malek Jaziri lesz az ellenfele, akit gyakorlatilag kötelező vernie. 

hatharom.com
Donald Young-Kei Nisikori Nisikori
Stan Wawrinka-Yoshihito Nishioka Wawrinka
Malek Jaziri-Jack Sock Sock
@ 1.59