Indian Wells

BL után jöhetnek a teniszrangadók

Pazar játéknap következik Indian Wellsben, pályára lép többek között Djokovics, Nadal, Federer és Del Potro is.

Ha teniszfanatikus vagy, akkor nincs mese, kedden már nem úszhatod meg a virrasztást, ugyanis zseniális összecsapások vannak terítéken. A nap slágermeccse Novak Djokovics és Juan Martín del Potro ütközete lesz, akik immáron 17. alkalommal feszülnek egymásnak.

Számtalan nagy csatát vívtak, de a legemlékezetesebb a tavalyi riói meccsük, amikor is a szerb klasszis könnyeivel küszködve búcsúzott a brazil publikumtól. Djokovicsnak azóta már sikerült visszavágnia, méghozzá nem is olyan régen, március elején az acapulcói nyolcaddöntőben, igaz, ismét rezgett a léc, szetthátrányból kellett kapaszkodnia. 

Úgy tűnik, hogy ők rossz meccset nem tudnak játszani, az Indian Wells-i kicsit lassabb kemény pálya pedig szintén olyan borítás, amin ők nagyon élnek, így ismét nagy csatában dőlhet el a győztes kiléte. 

Djokovics egyébként elképesztő sorozatban van, az elmúlt három évben elhódította a trófeát Kaliforniában, vagyis 18 meccse nem talált legyőzőre IW-ben.

2013-ban az elődöntőben kapott ki legutóbb, a legyőzőjét pedig úgy hívták, hogy Juan Martín del Potro. Nem lehet kizárni, hogy az argentin ismét megvicceli az egykori világelsőt.

A bukmékerek Djokovicsot hozták ki favoritnak, de győztesre itt nem fogadnánk. Jobb értéket látunk az overben, a határ 21.5, ami nem nevezhető magasnak ebben a párharcban, hiszen az elmúlt hét (!) 2 nyert szettig tartó meccsükön mindig megugrották ezt a line-t. 

hatharom.com
21.5 játék felett
@ 1.55

Izgalmasnak ígérkezik Rafael Nadal és Fernando Verdasco ütközete is, ez a 21. randevújuk, és bizony pályafutásuk alatt ők is jó néhány drámai meccset vívtak már egymással. Legutóbb kerek egy esztendővel ezelőtt ugyanitt Indian Wellsben futottak össze. Akkor Nadalt fűtötte a visszavágás vágya, hiszen előtte nem sokkal az Australian Openen fájó vereséget szenvedett honfitársa ellen az első körben. 6-0, 7-6-tal tudott revánsot venni, de azért az a második játszma elég necces volt, kétszer kellett visszajönnie brékhátrányból, a rövidítésben pedig ötször került egy pontra a szett elvesztéséhez. Szóval a 6-0 ellenére küzdelmes meccs volt, és most sem számíthat sokkal könnyebbre. Verdasco mindig felpörög az ilyen meccsekre, az elmúlt öt összecsapásuk pedig rendre izgalmas csatát hozott. 

Itt még nem ért véget a rangadók sora, lesz egy Nick Kyrgios-Alexander Zverev összecsapás is, ami igazi csemege, hiszen a jövő két, világelső-potenciállal bíró játékosa feszül egymásnak. Ez lesz az első tétmeccsük, korábban csak bemutatótornákon játszottak. Két teljesen már karakter, kettejük közül egyértelműen a német a vérprofi, ugyanakkor ez hatalmas presztízscsata lesz, így biztosak lehetünk benne, hogy a nagyképű aussie sem veszi majd félvállról. Zseniális dolgokra képesek, ez nem az a meccs lesz, amin unatkozni fogunk.

Fogadás tekintetében nem egy egyszerű mérkőzés, az oddsmesterek Kyrgiost hozták ki favoritnak, de véleményünk szerint ez 50-50, így 2.00+ oddson inkább a némettel érdemes tartani.

Nem néznek rossz nap elé az amerikaiak sem, négy játékosuk is pályára lép. Az mondjuk már más kérdés, hogy Jack Sock Grigor Dimitrov ellen, Donald Young Lucas Pouille ellen, Steve Johnson Roger Federer ellen számít underdognak, egyedül Taylor Fritz indul favoritként harcba Malek Jaziri ellen. 

Meglepően jó oddsot (1.50) adnak egyébként Fritzre, aki az előző körben remek tenisszel búcsúztatta Marin Cilicet. Nagyon közel áll az amerikai szívéhez ez a torna, így fogalmazott pár nappal ezelőtt:

Úgy hiszem itt tudom az egyik legjobb teniszemet nyújtani. Már 8 éves koromban játszottam Indian Wellsben, olyan ez mintha a második otthonom lenne.

A másik három amerikainak jóval nehezebb dolga lesz. Johnsonnak nem sok babér fog teremni az igen motivált Federer ellen. A Sock-Dimitrov már jóval szorosabb csatát ígér, ami a Kyrgios-Zverevhez hasonlóan várhatóan elég szórakoztató lesz. Három éve Stockholmban vívtak egy borzasztó jó meccset, ami tele volt parádés ütésekkel. 

Nisikori Kejről nem esett még szó, aki ugyancsak pályára lép a keddi játéknapon. Dan Evansszel egy remek meccset vívott az első körben. Vélhetően Gilles Müller legyőzése már kevésbé lesz problémás számára. Kiváló teniszező a luxemburgi, de az ő játékstílusának egyáltalán nem fekszik az Indian Wells-i borítás, ráadásul máshol sem tudta még legyőzni a japánt, 0-3-ra áll ellene. 

hatharom.com
Taylor Fritz-Malek Jaziri Fritz @ 1.50
Nisikori Kej-Gilles Müller Nisikori @ 1.22
@ 1.83