La Liga

Nagyot hibázott Luis Enrique, miatta úszik el a Barca bajnoki címe?

Ha azt gondoltad, hogy Messi, Neymar vagy Suárez a kulcs a katalánok győzelméhez, akkor nagyot tévedtél.

Ahogyan arról vasárnap este beszámoltunk, a Barcelona a hétközi történelmi hőstette után a bajnokságban pont nélkül maradt a kiesés elöl menekülő Deportivo La Coruna otthonában. Ez a betli könnyedén a katalánok bajnoki címébe kerülhet, hiszen a rivális Real Madrid legyőzte a Betis gárdáját és két ponttal meglépett, ráadásul Zinedine Zidane alakulatának egy bepótolni való meccse is van még, tehát akár öt pont is lehet a két spanyol gigász között. 

Nem utazott el La Corunába Neymar és Rafinha sem, ám nem az ő hiányuk okozta a Barca vesztét. Sokkal inkább Samuel Umtiti padra ültetése.

A spanyol Sport.es ugyanis kiderítette, hogy, amikor a francia védő pályára lépett, akkor a katalánok 16-ból 16 meccset húztak be.

Elég meggyőző statisztika, pláne, ha mellé tesszük, hogy nélküle, hogyan szerepelt a Barca: két győzelem, hat döntetlen és három vereség. Nem kérdés tehát, hogy Luis Enrique hatalmas hibát követett el azzal, hogy Umtitit nem küldte pályára. 

A Barcelona vasárnap a Valencia együttesét fogadja a Camp Nouban. Egy jó tanács: a kezdők átnyálazásánál ne csak azt nézzük meg, hogy Messiék játszanak-e, hanem azt is, hogy Umtiti pályára lép-e...

[2300783] 2017-03-19 20:45:00 Barcelona - Valenciax;

Ami a bajnoki cím versenyfutást illeti, mint említettük, a Real úgy vezet két ponttal, hogy még egy elmaradt meccse is van. Már a forduló előtt sem a Barca volt a favorit, a hétvégi eredmények után pedig pláne a fővárosiaknak áll a zászló.

Melyik csapat nyeri a bajnoki címet?
   
Real Madrid  1.40
Barcelona 2.90
Sevilla  50.00
Atlético Madrid  230.00
Szerinted ki nyeri a spanyol bajnokságot 2016/17?x;
211384