Indian Wells

Nagy nevektől kell elbúcsúznunk már az elődöntők előtt

Hatalmas pech, Novak Djokovics, Roger Federer és Rafael Nadal is ugyanabba a negyedbe került Indian Wellsben.

Csütörtökön kezdetét veszi a férfiak számára az év első Masters-viadala, hagyományosan Indian Wellsben, amit az ötödik Grand Slamként is szoktak emlegetni, hiszen színvonalában, nézőszámban felveszi a versenyt egy major tornával, illetve nem mellesleg 128 játékos alkotja a főtáblát. 

Ha vannak tippjeid, megérzéseid, gondolataid a tornával kapcsolatban, akkor ne habozz megosztani velünk irány a fórumunk Indian Wells témája.

Azt a főtáblát, ami idén hihetetlenül pechesen állt össze, hiszen egy negyedbe sorsolták a címvédő Novak Djokovicsot, Roger Federert és Rafael Nadalt. Közülük tehát maximum egyikükkel találkozhatunk majd a legjobb négy között. Feltéve, ha nem borul a papírforma, ugyanis még Juan Martín del Potro, Nick Kyrgios és Alexander Zverev is ide került. Ami pozitívum ebben, hogy gyakorlatilag már a harmadik körtől pazar ütközeteket láthatunk. Djokovics Del Potróval, Kyrgios Zverevvel találkozhat a 32 között, míg a Federer-Nadal csúcsrangadóra a nyolcaddöntőben kerülhet sor, ami azért lenne érdekes

mert legutóbb 2004-ben Miamiben futottak össze ennyire korán egy tornán. Az volt pályafutásuk első összecsapása.

Ember legyen a talpán, aki itt megjósolja, hogy ki lesz a befutó. Federer Dubajban csalódást keltően szerepelt, de ebből messzemenő következtetést nem vonnánk le. Indian Wellsben négyszer nyert már és az elmúlt két alkalommal, amikor elindult, akkor döntőzött. Nadal is szeret a kaliforniai levegőben játszani, bár meglehetősen régen, 2013-ban tudta legutóbb megkaparintani a trófeát. Djokovics nagy kérdőjel, az látszik, hogy próbálkozik, de még sokat kell melóznia, hogy újra a topon legyen. A DP, Kyrgios, Zverev trióból pedig gyakorlatilag bárki képes meglepetést okozni.

Ennél csak könnyebb dolga lehet Andy Murraynek, bár azért ő sincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen Jo-Wilfried Tsonga, Stan Wawrinka vagy Dominic Thiem is megviccelheti. Pláne, ha hozza a tőle Indian Wellsben megszokott gyengébb játékot. 

Murray 11 alkalommal kapott ki IW-ben, ebből hétszer őt tartották a meccs favoritjának, háromszor pedig kifejezetten kínos vereséget kellett elkönyvelnie - az ellenfeleire 12.00+ szorzót kínáltak.

Érdemes tehát a brittel óvatosan bánni ezen a tornán, mert erősen hajlamos a betlire. 

Az alsó ág másik negyedéről nem esett még szó, ahol papíron Kei Nisikori és Marin Cilic küzdhet meg az elődöntőért. Ugyanakkor Grigor Dimitrovról és a nagy formába lendülő Sam Querryről sem szabad megfeledkezni. 

Ki lesz Indian Wells bajnoka?
Andy Murray 3.25
Novak Djokovics 3.75
Roger Federer 8.50
Rafael Nadal 9.00
Stan Wawrinka 15.00
Grigor Dimitrov 26.00
Kei Nisikori 26.00