E-sport

Nem tévedtünk, hatalmasat lehet kaszálni tippjeinkkel

  • varin

Thanatos révén egy igazi LOL-szakértő elemzi ki a mérkőzéseket, amely a számokban is megmutatkozik.

Őszintén szólva hetekkel ezelőtt mi is kicsit a sötétben tapogatózva vágtunk neki az E-sport, azon belül is a League of Legends mérkőzéseinek megtippelésére. A téma természetesen egyelőre Magyarországon kevés embert érint igazán, az online játék ilyen formájának azonban Európában máshol, Ázsiában, illetve a tengerentúlon sokkal nagyobb hagyománya van. Azonban biztosak voltunk és vagyunk is benne, hogy csak idő kérdése és az E-sport egy, még a jelenleg legnagyobb sportoknál is népszerűbb szakág lesz, amivel természetesen együtt jár az is, hogy a fogadási kínálat is bővül.

Az E-sport különböző játékaira már most többen fogadnak világszerte az egyik legnagyobb bukmékernél, mint a jégkorongra.

Mivel mi nem rendelkezünk kellő mértékű ismeretekkel egyik játék tekintetében sem (mondhatnánk azt is, hogy a szerkesztőink nagy része leragadt a Diablo 1-nél és a Quake 2-nél), Kiss "Thanatos" Tamást, a MagyarLoLTV szakértőjét kértük meg, hogy vállalja a nemes feladatot és írjon nekünk cikkeket a League of Legends legfontosabb eseményeiről. Ez egyáltalán nem volt kis feladat, hiszen oldalunk - hűen a profilunkhoz - elsősorban sportfogadási oldalról szerette volna megközelíteni a cikkeket, ötleteket, tippeket adva ezzel olvasóinknak. Ám Tamás csakhamar felvette a fonalat és magára szedte a sportfogadói szemléletet, amelynek az alább látható számokban meg is lett az eredménye.

Íme Thanatos oldala, ahol minden fontos iparági hírről és érdekességről beszámol!

A statisztikákhoz vastagon hozzátartozik, hogy szakértőnk már az elején leszögezte, az európai League of Legends-sorozatra lényegesen könnyebb tippelni, mint a tengerentúli viadalokra, azok ugyanis telis-tele vannak meglepetésekkel, így azokkal bánjunk nagyon-nagyon óvatosan.

Thanatos statisztikái a két LCS-sorozatban
Sorozat Tippszám Győztes Vesztes Pontos végeredmény Egység
EU LCS (Európa) 18 18 0 14 +6.46
NA LCS (Észak-Amerika) 30 15 15 6 -5.95

A számok tehát maximálisan alátámasztják szakértőnk szavait, ám illik megjegyezni, hogy az NA-sorozatban is voltak nagyon szép fogásai Thanatosnak, 3 feletti szorzókat is talált el az elmúlt hetekben. Az adatok azonban arra sarkalltak, hogy megnézzem, mi is történne, ha az "őrült" észak-amerikai sorozatban a poén kedvéért minden sorozatban az esélytelenebbre, vagyis az underdogra fogadnánk. A számok pedig magukért beszélnek.

Az NA LCS számai, ha minden meccsen az underdogra fogadunk
Tippszám Győztes Vesztes Egység
30 15 13 +11.52
*: Két esetben 1.83-1.83 volt az oddspár, ezek nem szerepelnek a statisztikában

Néhány hét elteltével persze korai olyasmit kijelenteni, hogy tuti taktika van a kezünkben a League of Legendset tekintve, ám az is biztos, hogy óriási fór, ha egy olyan szakértő elemzi ki a meccseket és tippel rájuk, aki vélhetően maga sokkal jobban ért a játékhoz, mint az oddsmesterek többsége.

A következő E-sportos cikkekkel a hét második felében jelentkezünk, ekkor az EU és az NA LCS hetedik hetét veszi górcső alá Thanatos. További E-sport-cikkekért pedig látogass el aloldalunkra.