Magyar foci

Hemingway odaszúrt egy szépet a Fradinak

  • ivan

Kiváló szezonja van a Budapest Honvédnak, amely ha így folytatja, nyáron indulhat valamelyik európai kupa selejtezőjében. A kispestiek tulajdonosa elmondta: csak azért, mert kilépnek a nemzetközi porondra, nem fogják felrúgni eddigi játékospolitikájukat.

Nem készülnek különb módon a Fradi elleni szerdai Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágójára, illetve a szombati Videoton elleni bajnoki rangadóra - mondta az M1 stúdiójában a Honvéd tulajdonosa. George F. Hemingway a köztévé kedd esti Híradójában elmondta, szezon előtt a biztos bennmaradást tűzte ki célul a csapatnak, de természetesen immáron a bajnoki cím megszerzését sem tartja teljesen elképzelhetetlennek.

A kispesti együttes első számú embere a tudatos építkezésben látja a szereplésük titkát, ami tetten érhető az akadémiáról bekerülő fiatalok és a csapat szerethető magyar és külföldi játékosainak megfelelő egyensúlyában.

Éppen ezért a kispestiek esetleges európai kvalifikációja sem járna nagy átalakítással játékoskeretet illetően, tanultak ugyanis a korábbi, más, meg nem nevezett csapatoknál történtekből.

"Mi azzal a csapattal szeretnénk a nemzetközi porondon is szerepelni, amelyikkel végigvittük a szezont. Ha 1-2 játékos eligazol tőlünk a nyáron, akkor azok helyére hozunk új futballistákat az akadémiáról vagy máshonnan" - fogalmazott Hemingway, majd nem is olyan burkoltan odaszúrt egyet a nyáron hatalmasat blamázó Fradinak is. "Nem látom azt, hogy az jó dolog, ha az ember végig megy a szezonban, majd össze-vissza keveri a csapatot, összeszed pár játékost a nemzetközi kupára, aztán 2-3 kör után esetleg elbúcsúzik tőle  és egész évben fizeti a butaságának a termékét. Bevásárolta a drága játékosokat, akik végül is nem vitték be a csapatot a csoportkörbe" - tette hozzá.

A Honvéd szerda este a Ferencváros ellen lép pályára a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, majd szombaton Felcsútra látogat, ahol a Videotonnal vív bajnoki rangadót.

A bukmékerek szerint jelenleg a fehérvári együttes mögött a piros-feketék számítanak az OTP Bank Liga második legesélyesebb csapatának, a kispestiek bajnoki címe jelenleg 3,50-es szorzón fogadható a magyar fogadóirodánál.

Szerinted ki nyeri meg az NB I 2016/2017-es szezonját?x;
KI NYERI AZ NB I-ET?    
Videoton 1.90
Honvéd 3.50
FTC 4.00
Vasas 7.00
[2417224] 2017-03-01 20:30:00 Honvéd - Ferencvárosx;