Sportfogadás

Most jöhet a Rókák és Jamie Vardy feltámadása!

  • varin

Nincs már Ranieri, a sorsolás is baráti, így végre beindulhat a szekér a tavalyi bajnoknál.

23 bajnoki mérkőzés után még csak 7 góllal áll Leicester City tavalyi gólgyárosa, Jamie Vardy, akit néhány hónapja még az Arsenal ostromolt, de pletykáltak a Real Madridról is. Ám ahogyan a City, úgy a 30 éves támadó szezonja is igen gyenge, márpedig Vardy góljaira szükség lesz, ha életben akar maradni a címvédő. Úgy tűnik, Jamie vette is a lapot és hozzálátott a gólgyártásnak, hiszen két meccsen három gólt is szerzett. Az odds pedig arra, hogy a következő 12 bajnokiján legalább nyolcszor betalál, igencsak hálás.

A Leicester a hátralévő bajnokijain szinte biztosan a kiesés ellen menekül majd, nagyobb céljai idén nem lehetnek a tavalyi bajnoknak, ám a sorsolásuk igen hálás. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy olyan közvetlen riválisokat, mint a Hull City, a Sunderland és a Bournemouth, hazai pályán fogadnak, de egy manchesteri és egy londoni kirándulástól eltekintve egyik meccs sem hozhatatlan számukra.

A 11 csapatból (a Hull Cityvel ugye tavaly nem játszott a Leicester, mert más ligában játszottak) a 22 meccsen Vardy az előző évben 15 gólt is szerzett, amely meccsenkénti majdnem egyes átlagnak felel meg.

Véleményünk szerint Vardy az, akinek a legjobban össze kell kapnia magát, hiszen a csatártársai a folyton sérüléssel bajlódó Slimanit leszámítva rettenetesen teljesítenek - tőlük nem várható már extra. Ráadásul ha igazak a hírek és valóban Vardy egy volt azon játékosok közül, akik megfúrták Ranieri edzőt, akkor most végre beindulhat a szekér a válogatott támadónál. Márpedig az olasz tréner eltávolítása után Vardy egy duplával indított a Liverpool ellen.

hatharom.com
Jamie Vardy bajnoki góljainak száma: 14.5 felett
Odds: 6.00
A fogadás a "zöld" irodában található meg a labdarúgáson belül a "speciális" fül alatt
209498