Angol foci

Ibrahimovic egy mondattal földbe tiporta az Arsenalt

  • MVB80

Zlatan Ibrahimovic nem hazudtolta meg magát az angol Ligakupa döntőjében, két góljával főszerepet játszott a Manchester United Southampton elleni sikerében, majd a finálé után frappáns nyilatkozatokkal jelentkezett.

Előbb Paul Pogbát javította ki, aki azt mondta, hogy azért vette őt meg a klub, hogy az ilyen fontos meccseket eldöntse, mire a svéd helyesbített, hogy akit megvettek, az éppen Pogba volt, hiszen ő ingyen érkezett.

Majd már átöltözve ismét szállított egy emlékezetes nyilatkozatot, amikor megjegyezte, hogy még csak hét hónapja van itt, de már két trófeát nyert a csapattal.

„Ezen a meccsen minden a győzelemről szólt, az emberek arra emlékeznek, aki felemeli a kupát, nem arra, aki fantasztikusan játszott. Hiszünk magunkban, úgyhogy továbbra is keményen dolgozunk, meghozzuk a szükséges áldozatokat, és nyerünk. Más csapatok tíz évet várnak arra, hogy nyerjenek, én meg rövid idő alatt összehoztam a felét annak, amit egy másik klub elért” – mondta Ibrahimovic.

Látjátok, ezt is megnyertem!

Az angol lapok szerint az utolsó mondat egy fricska az Arsenal felé Ibrától, mert Arsene Wenger csapata az utolsó tíz évben két FA-kupát és két angol Szuperkupát nyert.

Wenger egyébként meg akarta szerezni, Ibrahimovicot, el is hívta a 17 évesen a Malmőben játszó csatárt, aki viszont fiatalon is meglehetősen nagy egóval rendelkezett, és az volt a válasza, hogy köszöni a lehetőséget, de ő nem megy próbajátékra.

Az elmúlt 22 meccsen 20 gólt szerző svédnek ez volt a 32. trófeája pályafutása során, viccesen meg is jegyezte, hogy otthon van egy külön múzeuma az érmek számára.

A mostani Ligakupa-diadallal a MU 42 trófeánál jár, és ezzel már egyedül áll az angliai rangsor élén a Liverpoolt lehagyva.

Ibra a bajnokságban 15 gólnál jár, ezzel a holtversenyben a harmadik helyen áll, de ha így folytatja, megéri fogadni rá, hogy ezt a címet is besöpri.

Ki lesz a PL gólkirálya?
Harry Kane (Tottenham) 2.50
Diego Costa (Chelsea) 5.00
Romelu Lukaku (Everton) 6.00
Alexis Sánchez (Arsenal) 6.00
Zlatan Ibrahimovic (MU) 6.50
Sergio Agüero (Manchester City) 17.00