Darts

A döntetlenek éjszakája, négy meccsen sem avattak győztest

megosztom

Érdekes eredményeket hozott a negyedik forduló, Michael van Gerwen, Gary Anderson és Phil Taylor sem tudott győzni.

Egy kiesési rangadóval vette kezdetét a brightoni forduló, az utolsó előtti Dave Chisnall a pont nélkül álló Jelle Klaasennel mérte össze a tudását. 2-2-ig fej-fej mellett haladtak, majd a holland pillanatai következtek, kiváló játékkal zsinórban négy leget nyert és a biztos egy pontot elkönyvelhette. Chizzynek nem jött a tömeg, egy leget még behúzott, de tovább nem tudott zárkózni, így Klaasen megszerezte az első győzelmét. 

Szeretsz a statisztikák között böngészni? Akkor irány a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldala, ahol minden mérkőzésről részletes statisztikát találsz.

A folytatásban a forduló slágermeccseként beharangozott Michael van Gerwen-Adrian Lewis csatára került sor, melyen két kétszeres világbajnok nézett farkasszemet egymással. A holland világelső egy 11 nyilas leggel nyitott, jelezve riválisának, hogy mire számíthat. A jó rajt után azonban nem jöttek Van Gerwennek a kiszállók, Lewis pedig ezt olyannyira megbüntette, hogy 3-1-re elhúzott. Még 4-2-nél is őrizte a két leges előnyét, köszönhetően egy parádés 170-es kiszállónak. Persze a hollandot sem kellett félteni, tolta neki, ami a csövön kifér, a hetedik legben egy 9 nyilasért is szurkolhattunk. Sikerült Van Gerwennek a brékhátrányból visszakapaszkodnia, ám 4-4-nél ismét elbukta a kezdését. Lewis sem bírt azonban meglépni, nem jöttek neki a triplák, ezt pedig azonnal kihasználta MvG. A holland érte előbb a hat leget, így az egy pont számára biztos volt, ám kis híján, egy 170-es kiszállóval majdnem mindkettőt megkaparintotta. Végül igazságos iksz lett a vége, mindketten 100 feletti körátlaggal zártak.

Az est harmadik meccsén Gary Anderson és James Wade feszült egymásnak. Az előző meccshez hasonlóan, az esélyesebbnek tartott skót hozta az első leget, utána viszont nem jöttek neki a duplák, az angol pedig 100-ról és 110-ről is büntetett. Lewisszal ellentétben azonban Wade nem állt meg a 3-1-es vezetésnél, még két leget hozzápakolva 5-1-re lépett meg. Anderson nem adta fel, két 12 nyilas leggel zárkózott, majd kihasználva az angol megingását, 5-5-re jött fel, sőt a vezetést is átvette. Lett volna lehetősége a meccset is megnyerni, de az utolsó legben nem igazán jött a tömeg számára, így végül ez a meccs is döntetlenre végződött.

A skót-angol csata után egy angol-belga következett, méghozzá Phil Taylor és Kim Huybrechts főszereplésével. A belga többször megráncigálta már az "öreg" bajszát és ezt a meccset is remekül kezdte, hiszen egy 110-es kiszállóval rögtön brékelt. Mint utólag kiderült, ez egy nagyon fontos leg volt, hiszen Taylor vért izzadt, hogy visszavegye. 3-5-nél és 4-6-nál is komoly nyomást helyezett ellenfelére, de Huybrechts mindkétszer állta a sarat, előbbi állásnál egy parádés 140-es kiszállót (T18 T18 D16) oldott meg. Az utolsó pillanatban jött vissza Taylor, igaz, két meccsnyilat is ki kellett izzadnia. Folytatva a sormintát, ez a derbi is pontosztozkodással ért véget.

Az est utolsó összecsapásán Raymond van Barneveld és Peter Wright feszült egymásnak. Igazi ki-ki meccsnek ígérkezett, ami ennek megfelelően zajlott. 4-4-ig fej-fej mellett haladtak, a skótnak voltak lehetőségei a brékre, de nem élt velük. A kilencedik felvonásban aztán megtört a jég, sikerült elvennie Barney kezdését. A biztos egy pont megszerzése után kezdhetett a győzelemért, ám a holland az utolsó pillanatban egy extra 140-es kiszállóval ikszre mentette a meccset.

Brighton, 4. forduló eredmények:
Dave Chisnall-Jelle Klaasen 3:7
Michael van Gerwen-Adrian Lewis 6:6
Gary Anderson-James Wade 6:6
Phil Taylor-Kim Huybrehts 6:6
Raymond van Barneveld-Peter Wright 6:6

Kattints a képre a játékért!

megosztom