Bajnokok Ligája

A Juve szupercseréi eldöntötték, a Leicester még reménykedhet

  • MVB80

A Juventus úgy nyert 2-0-ra a Porto ellen a BL nyolcaddöntőjében, hogy egy órán át emberelőnyben játszhatott. A Sevilla 2-1-re nyert a Leicester ellen, az angolok otthon még megfordíthatják a párharcot.

A Porto és a Juventus is úgy vágott neki a nyolcaddöntőnek, hogy előtte sorozatban hat tétmeccset nyert, és bár az olasz bajnok tűnt a favoritnak, a portugálok nem voltak megilletődve, és uralták az első negyedórát.

A Juve a félidő közepén éledezett, Dybala estében a kapu fölé lőtt nagy helyzetben, aztán a Porto balhátvédjének, Alex Tellesnek volt egy kétperces blackoutja, aminek az lett a vége, hogy előbb Cuadradót, majd Lichtsteinert rúgta fel, így villant a piros lap.

A kiállítás alapjaiban változtatta meg a meccs menetét, a Juve letáborozott a Porto térfelén, és jöttek is a lehetőségek egymás után, Cuadrado lövése alig ment mellé, aztán Higuaín ziccerét hárította bravúrral Casillas, majd Dybala döngette meg a bal kapufát egy 25 méteres bombával.
A második félidőben hősiesen védekezett a Porto, a Juve pedig körbelőtte a kaput, Dybala és Higuaín volt a két legaktívabb.

Végül az áttörést egy cserejátékos hozta meg, Dybala nem is is Pjacát akarta megjátszani, de egy hazai játékosról mégis az 5 perce pályán lévő horvát elé pattant a labda, aki kilőtte a jobb sarkot.

Két perc múlva jött a második tőrdöfés a Porto-szurkolók szívébe, és megint egy csere volt eredményes, Alex Sandro beadása teljesen üresen találta Dani Alvest, aki nem hibázott.

A hátralévő időben már nem sok érdemleges történt, a Juventus ezzel a győzelemmel szinte biztos, hogy eldöntötte a továbbjutás kérdését.

[2422870] 2017-02-22 20:45:00 FC Porto - Juventusx;

A másik szerdai meccsen a spanyol bajnokságban várakozáson felül szereplő Sevilla az angol bajnok Leicestert fogadta, amelynek a tavalyi csoda után idén azért kell harcolnia, hogy ne essen ki. A meccs forgatókönyve nem hozott meglepetést, a Sevilla nyomott, és büntetőhöz is jutott, amikor Morgan szabálytalankodott Correával szemben, de a sértett lövését Schmeichel kivédte. 

Az első félidő után így is a Sevilla vezetett, Musa beadása és Sarabia fejese után még az addig remeklő Schmeichel sem tudott segíteni a csapatán.

A fordulás után sem változott a játék képe, Vitolo szinte az alapvonalról lőtt kapufát, aztán Jovetic zseniálisan csinálta meg a ziccert Correának, aki ezt már nem rontotta el.

A Sevillát kissé kényelmessé tette a vezetést, a Leicester pedig egyetlen lehetőségéből reményt adott magának a visszavágóra, Drinkwater beadását Vardy pofozta, az angol válogatott csatár a decemberi, Manchester City elleni mesterhármasa óta először volt eredményes.

A végén még Rami bosszankodhatott, mert fejesét a léc hárította, a Sevilla nem lehet nyugodt a visszavágó előtt.

[2422871] 2017-02-22 20:45:00 Sevilla - Leicesterx;

Három mérkőzést már szerdára előre hoztak az Európa Ligában. A MU már otthon jelezte a francia bajnokságban 5. helyen álló St. Étienne-nek, hogy ki az úr a háznál, és bár a United vasárnap Ligakupa-döntőt játszik, Mourinho nem tartalékolt, Ibrahimovicot, Pogbát és Matát is kezdette.

Az angolok idegenben is gyorsan betaláltak Mhitarjan révén, akit aztán a 25. percben le kellett cserélnie Mourinhónak combsérülés miatt. Baillyt a második félidőben kiállították, de a franciák emberelőnyben sem tudtak gólt szerezni, a MU így 4-0-val ment tovább.

[2422931] 2017-02-22 18:00:00 Saint Etienne - Manchester Unitedx;

A Schalke a manchesteriekhez hasonlóan már az odavágón eldöntötte a továbbjutást a görög PAOK ellen, aztán Schöpf góljával otthon is vezetett. A PAOK Nastasic öngóljával egyenlített, de ennél többre nem jutott, sőt a végén a kapufa és Glikosz kapus nagy bravúrja miatt maradt az 1-1. A németek 4-1-gyel kerültek a 16 közé.

[2422933] 2017-02-22 18:00:00 Schalke 04 - PAOK Thessaloniki FCx;

A harmadik párharcban a Krasznodar a hazai győzelem után a Fenerbahce stadionjában is vezetett, így a törököknek három gól kellett volna a továbbjutáshoz, de ebből csak egy lett meg.

[2422928] 2017-02-22 18:00:00 Fenerbahce - FC Krasnodarx;
now;73