Premier League

Kötelező győzelem előtt az Arsenal és a Manchester United

Az Ágyúsok a Hull City, míg a Vörös Ördögök a Watford együttesét fogadják szombaton. Premier League előzetes.

Matáék a Watfordot fogadják szombaton.

Az Arsenal-Hull City mérkőzéssel indul a Premier League 25. fordulója. A nyitómeccs esélyese egyértelműen a hazai együttes, még úgy is, hogy az Ágyúsok legutóbbi két bajnokijukat elbukták, míg a vendégek egyre acélosabbak.

A City múlt héten meglepetésre hazai környezetében legyőzte a Liverpoolt, míg azt megelőzően a Manchester United otthonából lopott pontot, s egy egységre megközelítette a 17. helyezett Swansea-t. Ezzel szemben a fővárosiak a Chelsea elleni vereséget megelőzően a Watford gárdájától kaptak ki hazai pályán, ami óriási meglepetés volt. Mindezeknek köszönhetően Arséne Wenger fiai győzelmi kényszerben vannak a hétvégén, hiszen a két zakónak köszönhetően a negyedik helyig csúsztak vissza a hazaiak.

A statisztikák alapján úgy fest, hogy nem hibáznak a piros-fehérek, hiszen a kedvenc ellenfelük éppen a Hull - a felek utolsó 13 egymás elleni randevúján veretlen maradt az Arsenal -, a Tigrisek házon kívül pocsékul teljesítenek, az utolsó nyolc idegenbeli meccsük közül hétszer még csak gólt sem lőttek. Nem lesz egyszerű, de szerintünk egy góllal - 3.75 @ TippmixPro - jobbnak bizonyulnak az Ágyúsok.

Noha az utóbbi hetekben megtáltosodott a Watford együttese, a Lódarazsaknak gyakorlatilag esélyük sincs az Old Traffordon. A Manchester United ugyanis az utolsó 15 Premier League-találkozóján veretlen (!) maradt, ráadásul a Vörös Ördögöknek nagyon megy a sárga-feketék ellen. 

Bár ősszel a Watford meglepetésre 3-1-re legyőzte az akkor még formálódó Mourinho-csapatot, az Old Traffordon 1978 óta képtelen nyerni a gárda, ahol az utolsó három meccsét speciel roppant simán elbukta. Egyébként is a United már csak két pontra van a Bajnokok Ligája selejtezőt érő negyedik helyezéstől, s mivel az előtte állók közül a Liverpool és a Tottenham egymás ellen játszik szombaton, így a hazaiak óriási ziccer előtt állnak.

Végig pásztázva a felek mutatóit, s hiányzót, úgy véljük, hogy a Manchester United legyőzi a Watfordot, s az sem lenne meglepő, ha ezt több találattal tenné. A hazaiak legalább kétgólos sikerére a     1.65-szörös pénzt kínál.

Meglepő, de alsóházi rangadót rendeznek Sunderlandben, ahova a Southampton együttese látogat. A hazaiak gyengélkedése érthető, de a Szentek mélyrepülése óriási meglepetésnek számít.

Mióta bejutottak az Angol Ligakupa fináléjába a vendégek teljesen leeresztettek, utolsó három tétmérkőzésüket zsinórban elveszítették, méghozzá úgy, hogy tíz gólt kaptak, pedig korábban a Szentek a stabil védekezésükről voltak híresek. Ami viszont még rosszabb képest fest a Southamptonról, az nem más, minthogy a csapat az utolsó hét bajnokijából hatot is elveszített, így pedig már nem meglepő, hogy mindössze a 13. helyen tanyáznak Claude Puel fiai, s csak hét egységre vannak a veszélyzónától. Ezzel szemben a Sunderland hosszú idő után az elmúlt hétvégén nyerni tudott, a Fekete Macskák ráadásul "hatpontos" meccset húztak be a Crystal Palace otthonában.

Mindkét csapat győzelmi kényszerben van, így nem lenne meglepő, ha ez rányomná bélyegét a találkozóra. Egyébként is a Sunderlandnél tíz, míg a Southamptonnál nyolc játékos is kihagyhatja a mérkőzést. Ezek után, illetve figyelembe véve a gárdák egymás elleni találkozóit, nem lenne meglepő, ha a mérkőzés góljainak száma 2,5 alatt - 1.70 @ TippmixPro - maradna.

Az Middlesbrough-Everton, a Stoke-Crystal Palace, a West Ham-West Bromwich és a Liverpool-Tottenham mérkőzésekkel korábbi cikkeinkben foglalkoztunk.

A Premier League szombati mérkőzéseinek szorzói -    
Mérkőzés 1 X 2
Arsenal-Hull City 1.25 5.50 10.00
Stoke-Crystal Palace 2.00 3.25 3.65
Middlesbrough-Everton 3.50 3.25 2.05
Manchester United-Watford 1.25 5.50 10.00
West Ham-West Bromwich 2.15 3.20 3.30
Sunderland-Southampton 3.60 3.30 2.00
Liverpool-Tottenham 2.15 3.20 3.30





 

 

 

 

 

 

2017-02-11;47
209498