Magyar Kupa

Előnyben a Fradi és az Újpest

A ferencvárosiak egy-, míg az újpestiek háromgólos előnyből várják a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját.

Dibuszék 2-1-re győzték le a Honvédot. - Fotó: Koszticsák Szilárd - MTI

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első fordulójának mérkőzéseivel megkezdődött a tavaszi szezon Magyarországon. Szombaton hat ütközet került terítékre, közülük öt kora délután.

Az NB III-as csapatok csatáján az Érd 2-1-re győzte le hazai pályán a Budafokot, a két másodosztályú együttes, a Csákvár és a Sopron mérkőzése is hasonló eredményt hozott, míg a Mezőkövesd és a Gyirmót összecsapásán gól nélküli döntetlen született.

Az NB I-ben parádézó Vasas igencsak megszenvedett az NB II-es Doroggal, noha Mahir Saglik révén az angyalföldi alakulat már a negyedik percben előnybe került. Ám a hazaik nem adták fel, a 30. minutumban sikerült egalizálniuk. A második félidőben a piros-kékek Murka Benedek találatával azonban behúzták a mérkőzést, s előnyből várhatják a visszavágót.

Az egyik legjobban várt párharc már az első meccsen eldőlt, hiszen az Újpest a 19. percre már kétgólos előnyre tett szert Zalaegerszegen. A gyors találatoknak köszönhetően megtört a ZTE, a második félidő közepén, két minutum leforgása alatt a lila-fehérek megduplázták előnyüket, amivel gyakorlatilag formalitássá tették a visszavágót, még úgy is, hogy a hazaiak Bobál Gergely révén szépíteni tudtak a hajrában.

Az egyetlen esti meccsen az élvonal két topcsapata, a Ferencváros és a Honvéd feszült egymásnak. A hazaiaknál öt új játékos is a kezdőben találta magát, Botka Endre épp korábbi klubja ellen mutatkozott be a zöld-fehéreknél. Óriási iramban kezdődött a mérkőzés, főleg a IX. kerületiek kezdeményeztek, ami a 33. percben érett góllá, Amadou Moutari talált a vendégek hálójába. A második játékrész elején Leandro fejesével megduplázta előnyét az FTC, azonban a végjátékban nem koncentráltak eléggé a hazaik, ugyanis a 89. percen Davide Lanzafame révén szépíteni tudott a Honvéd, vagyis egy izgalmas visszavágóra van kilátás márciusban.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
ZTE (II)-Újpest FC 1-4 (0-2)
Csákvár (II)-Soproni VSE (II) 2-1 (2-1)
Érd (III)-Budafoki MTE (III) 2-1 (1-1)
Mezőkövesd-Zsóry FC - Gyirmót FC 0-0
Dorog (II)-Vasas 1-2 (1-1)
Ferencváros-Budapest Honvéd 2-1 (1-0)
Kedden rendezik:
Cegléd (II)-Diósgyőri VTK 14.00
Szentlőrinc (III)-Szolnoki MÁV FC (II) 14.00
A visszavágókat március 1-jén tartják.