Darts

Wright Van Gerwent, Wade Taylort viccelheti meg

Csütörtök este Nottinghamben folytatódnak a Premier League Darts küzdelmei, ez a helyszín 2007-ben csatlakozott a sorozathoz. Azóta jó néhány komoly rangadót rendeztek a Motorpoint Arénában, a mostani forduló slágermeccse Peter Wright és Michael van Gerwen összecsapása lesz, amely a 2014-es világbajnoki döntő visszavágója.

A világelső Michael van Gerwen gyorsan kipipálja a skót riválisait, ugyanis a múlt héten a nyitófordulóban Gary Anderson volt az ellenfele, míg most Peter Wrighttal csap össze. Ahogyan a bevezetőben említettük, ez a forduló legrangosabb párosítása, és ez tartogatja a legtöbb izgalmat is, pláne azok után, hogy az extravagáns kinézetű skót néhány napja legyőzte a legyőzhetetlennek hitt hollandot. 

Ugyan csak egy UK Open-selejtezőről beszélünk, de akkor sem kis hőstett volt ez Wrighttól, hiszen előtte sorozatban 16-szor kapott ki a hollandtól.

Van Gerwen egyébként óriási meglepetésre a három selejtező torna egyikét sem tudta megnyerni, és nem csak Wright, de előtte Ritchie Edhouse is elkalapálta. A holland klasszisnak ezzel egy 33 (!) mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata szakadt meg, előtte tavaly októberében fordult elő vele, hogy vesztesként kellett levonulnia a színpadról. Persze várható volt, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, de aligha gondolta bárki is, hogy egy totál outsider szakítja majd meg a sorozatát. 

Könnyen elképzelhető, hogy most jött nála egy kis hullámvölgy, ami kihathat még egy-két Premier League-fordulóra is. Semmi nem dől el itt a sorozat elején, így simán belefér, hogy pontokat veszítsen. Ezt megtette már az első állomáson, hiszen Gary Andersonnal remizett, és már ott is látszódott, hogy nem a "gyilkos" van Gerwen áll a színpadon, annak ellenére, hogy összességében egy nagyon jó meccset vívtak. 

Wright az elmúlt két esztendőben iszonyat sokszor kapott ki a hollandtól, csak egy-egy kósza győzelmet tudott ellene aratni, de most (talán) itt a sansz, hogy első pályáról meglepje. 1.30-ért biztosan nem tennénk MvG-re, a külföldi bukiknál fogadható "1X" viszont nagyon csábító 3.25-szörös pénzért, ne feledjük, Wright úgy utazhatott Nottinghambe, hogy pénteken és vasárnap is tornát nyert a UK Open keretén belül.

A forduló másik rangadója a 2009-es győztes James Wade és a 16-szoros világbajnok Phil Taylor ütközete lesz. 68. összecsapásukra készülnek, nem sok olyan párharcról tudunk, ami ennél többször fordult elő. Az idősebb angol elég masszívan uralja ezt a rivalizálást, 50-12-5 a javára. Wade sokáig küzdött azzal, hogy Taylort kamerás tornán legyőzze, végül 2014-ben a World Grand Prix-n megtört a jég, azóta pedig több rangos viadalon is elkaszálta már az "öreget". Mindketten nagyon jó mérleggel állnak Nottinghamben, Wade kilenc fellépéséből csak egyszer kapott ki ebben az Arénában, hat alkalommal pedig győzni tudott. Nem kezdte nagyon meggyőzően a sorozatot, de Taylor sem kápráztatott el bennünket, és, ha ezúttal is szolid teljesítményt nyújt, akkor Wade játékát fogják játszani, aki az alacsonyabb körátlagú meccseken ritkán marad pont nélkül. Úgy véljük ezen a derbin érdemes kockáztatni és behúzni a döntetlent.

hatharom.com
Wade és Taylor döntetlent játszik
@ 4.25

Az est majd Adrian Lewis és Dave Chisnall összecsapásával indul. Mindketten vereséggel kezdtek, ám Lewis lehet a csalódottabb, hiszen egy félig megnyert meccset bukott el Barney ellen. Érdekes, hogy az elmúlt négy ütközetük mindegyikét Chizzy nyerte, és az egymás elleni mérlegük alapján is 14-10-1 a javára. Notthingham mondjuk eddig nem volt szerencsés helyszín Chisnallnak, nem tudott még itt győzni, ám lehet ez most megszakad.

Kevésbé ígérkezik kiélezett meccsnek Jelle Klaasen és Gary Anderson összecsapása, legalábbis az előzmények alapján. A holland ugyanis sem a Mastersen, sem múlt héten a nyitófordulóban, sem pedig a három UK Open-selejtezőben nem volt meggyőző. Azt sem lehet mondani, hogy Anderson ellen jól menne neki, hiszen az elmúlt nyolc meccsük mindegyikét elveszítette a skót klasszis ellen. Meglepő lenne, ha nem Gary szerezné meg a két egységet, ám 1.35-ért nincs érték benne.

A forduló egy belga-holland derbivel zárul, melynek főszereplői Kim Huybrechts és Raymond van Barneveld. Utóbbi idén egyelőre nem azt az arcát mutatja, amit decemberben az Ally Pally-ben, így pedig meglehetősen sebezhető. Múlt héten szerencséje volt, hogy Lewis visszaengedte a meccsbe, nem biztos, hogy Huybrechts ellen ez bele fog férni, aki kifejezetten szeret ellene játszani, 9-2-es mérlege van a hollanddal szemben. Nem vennénk mérget arra, hogy Barney nyeri ezt a meccset.

Nottingham, 2. forduló programja:
 
Kezdés Mérkőzés 1 X 2
20:15 Adrian Lewis-Dave Chisnall 2.00 4.05 2.60
20:45 James Wade-Phil Taylor 3.30 4.25 1.70
21:15 Jelle Klaasen-Gary Anderson 5.25 5.25 1.35
21:45 Peter Wright-Michael van Gerwen 5.50 5.25 1.30
22:15 Kim Huybrechts-Raymond van Barneveld 3.40 4.25 1.65

Kattints a képre a játékért!