Topligák

Jesus volt a City megváltója, nyertek a manchesteri csapatok

  • varin

A Lazio középpályása, Marco Parolo négy gólt szerzett, míg a Citynél úgy tűnik, hatalmasat fogtak Jesusszal.

Premier League

Manchesterben ismételten Gabriel Jesus volt a főszereplő, a City téli igazolása szerezte csapata mindkét gólját. Pep Guardiola csapata nagy lehetőség előtt állt, hiszen a Pool és az Arsenal botlása miatt egy győzelem esetén a harmadik helyre léphetett fel.

A már említett Jesus a 11. és a 92. percben is betalált, utóbbinak pedig azért volt különös jelentősége, hiszen ekkorra Gylfi Sigurdsson révén már a Swansea-nak is volt egy találata.

A City tehát értékes győzelmet aratott, immáron Willy Caballeróval a kapuban.

 

Különösebb probléma nélkül nyert viszont a Manchester United a Leicester City ellen. Ezzel tovább folytatódik mind a Rókák vesszőfutása, mind pedig a Vörös Ördögök veretlen sorozata. A United 3-0-s győzelme azt jelenti, már két pont választja el Matáékat a BL-selejtezős negyedik helytől.

2017-02-05;47

Bundesliga

A Bundesligában izgalmas és fordulatos rangadót nyert meg az Augsburg a Werder Bremen ellen, amellyel a brémai gárda holtversenyben osztályozós helyen áll. A játéknap másik mérkőzésén pedig a Frankfurt még mélyebbre lökte a biztos kieső Darmstadt együttesét, míg Niko Kovac csapata már a harmadik helyen áll a Bundesligában.

2017-02-05;54

Serie A

Továbbra is gyenge formában van a Milan, ezúttal a piros-feketék a Sampdoriától szenvedtek vereséget hazai pályán. Habár a milánói gárda lényegesen jobban játszott, a friss igazolás Deulofeu még kapufát is szerzett, gólt mégis a Sampdoria ért el büntetőből. Ezzel a Milan sorozatban negyedik vereségét szenvedte el, amelyre három éve nem volt példa.

A délutáni mérkőzéseken a Lazio teljesítményétől volt minden hangos, a római gárda úgy lőtt hatot a Pescara ellen, hogy ebből Marco Parolo egy laza négyessel vette ki a részét. Hogy a 32 éves veterán mennyire nem a góllövésért felelős, azt remekül mutatja, hogy az elmúlt másfél szezonban összesen lőtt négy gólt a Lazio színeiben.

Hihetetlenül fontos győzelmet aratott viszont a Palermo, amely ismételten Balogh és Sallai nélkül állt fel (előbbit a 93. percben becserélték). Az ellenfél ezúttal a Crotone volt és mivel Nestorovski szerezte a mérkőzés egyetlen találatát, a három pontot a szicíliai csapat szerezte meg. A Palermo ezzel nyolc pontra feljött az Empoli mögé a 18. helyre.

2017-02-05;55

La Liga

Remek rangadóval indult a játéknap, a Sevilla és a Villarreal a BL-indulást jelentő helyekért csatázik már hetek óta. Az andalúz gárda játszott végig fölényben, kétszer annyit birtokolták a labdát, mint a Sárga Tengeralattjáró, ezen kívül pedig egy büntetőt is kihagytak Samir Nasri révén. Mivel a derbin végül nem esett gól, maradt a nyolcpontos különbség a felek között és a Sevilla három egységre megközelítette a listavezető Real Madridot.

A forduló másik rangadója, a Celta-Real biztonsági okokból elmaradt, így ideiglenesen egy pontra feljött a Barcelona a Real Madridra.

2017-02-05;87