Átigazolás

Huszti 1 milliárdos fizetésért megy vissza Kínába

Huszti Szabolcs napokon belül visszatérhet korábbi csapatához, a kínai Csangcsun Jatajhoz.

Tudjátok, mi a közös a brazil Oscarban, a belga Axel Witselben, a nigériai John Obi Mikelben és Huszti Szabolcsban? A három külföldi futballista a téli átigazolási szezonban döntött úgy, hogy elhagyja Európát, és Kínában folytatja, az egyre nagyobb neveket magába szippantó bajnokságban.

Hozzájuk csatlakozhat hamarosan Huszti, aki jelenleg a Bundesligában harmadik helyen álló, vagyis a BL-szereplésre hajtó Frankfurt játékosa, de másfél idényt már lehúzott Kínában.

Úgy tűnik, nem lesz több gólöröm a Frankfurt mezében

Most ugyanaz a Csangcsun Jataj szerződtetné, amelyben korábban 39 bajnokin 9 gólig jutott. A Kicker cikkében megemlíti, hogy amikor Huszti tavaly év elején visszatért a kínai csapattól a Bundesligába és a Frankfurt játékosa lett, elmondta, hogy milyen fontos neki, hogy a családja közelében legyen, mert nem sokkal korábban született meg a második gyereke.

Kínában a nagy távolságok miatt gyakran előfordult, hogy négy napig is úton volt, és a nyelvtudás hiánya komoly korlátot jelentett a számára, például amikor Huszti felesége beteg lett, és orvoshoz ment, senkivel nem tudott szót érteni.

„Ha valaki elhagyja a Bundesligát a kínai bajnokság kedvéért, az csak a pénz miatt lehetséges” – idézi a Kicker cikke Husztit, aki ezt akkor mondta, amikor 2014 nyarán a német csapattól a Csangcsun Jatajhoz került.

A középpályás Achilles-ín-sérülése miatt 2017-ben még nem játszott, és edzője, Niko Kovac az ügyről csak annyit mondott, nem érti, hogy miért kellene pletykákkal foglalkoznia, amikor a játékos még mindig a német klub alkalmazottja. A Kicker azonban azt írja, hogy Huszti pár napon belül elutazik a kínai csapathoz az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatra, vagyis küszöbön áll a szerződtetése.

A frankfurti szerződéséből már csak fél év van hátra és a kínaiak nagyon csábító ajánlatot tettek elé, legutóbb 1,9 millió eurót (587 millió forint) keresett évente, most pedig 3,3 milliót (1 milliárd forint) kapna, legalábbis a Blikk így tudja.

A Csangcsun Jataj az előző idényben a 12. helyen zárt a 16 csapatos mezőnyben, és a mostani átigazolási időszakban volt egy nagy visszhangot kiváltó átigazolása, mert 23 millió euróért elvitte a Watford nigériai csatárát, Odion Ighalót.

Szerinted jól döntött Huszti Szabolcs?x;
[2272468] 2017-02-05 17:30:00 Eintracht Frankfurt - Darmstadtx;
now;54
2017-02-04;54
2017-02-05;54