Karrier

A munkámmal jár, hogy összehasonlítanak Messivel - Ronaldo

A portugál csillag szerint természetes dolog, hogy összemérik a két klasszis tudását, de olykor hajlamosak a médiumok túlzásba is esni ennek kapcsán.

Mindig érdekes megfigyelni, milyen tisztelettel, ám mégis mennyire távolságtartóan beszél egymásról korunk két legnagyobb klasszisa, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi. A két játékost állandóan hasonlítgatják egymáshoz, mérhető adatok és nem mérhető benyomások alapján mondanak ítéletet felettük, ám azt ők is tudják, a másik nélkül nem tarthatnának most ott, ahol.

Spanyol kupavisszavágó
   
Celta Vigo Döntetlen Real Madrid
4.50 4.05 1.55
Az első mérkőzés eredménye: 2-1 a Celta Vigónak

"Ez a munkánk része, mindig összehasonlítanak bennünket" - kezdte nyilatkozatát a legutóbbi aranylabdás játékos a kínai Dongquidi oldalnak. "De nem hiszem, hogy van értelme két embert hasonlítgatni egymáshoz. Én Cristiano vagyok, ő pedig Messi, mindketten szeretnénk a legtöbbet adni klubunknak. Ugyanakkor riválisok vagyunk, hiszen más csapatban játszunk, de ha találkozunk, mindig megvan a kölcsönös tisztelet. Már az összehasonlítás szót sem szeretem, nem létezik számomra. Két különböző ember vagyunk, akik végzik a munkájukat."

Néha már túlzásba is esnek esetünkben, hiszen már azt is összemérik, hogy a gyerekeink hogyan teljesítenek az iskolában...

A 31 éves gólvágó elmondta azt is, hogy nem akar mindenkinek megfelelni, ő a rajongóit és a szurkolóit akarja boldoggá tenni, nem a kritikusait meggyőzni. "Csak szeretnék önmagam lenni. Mindenki számára vannak olyanok, akiket utál, nem csak én vagyok ilyen ember. De nem tekintem feladatomnak, hogy megváltoztassam az utálóim véleményét, sokkal inkább szeretnék bizonyítani azoknak, akik szeretnek. Ők azok, akik miatt itt lehetek és akik szeretnek engem."

A tervezett visszavonulásával kapcsolatban egyelőre nem mondott konkrétumokat, így nem kizárt, hogy a korábban elmondott céljainak megfelelően akár 41 éves koráig is rúghatja a bőrt. "Ha jól érzem magam a pályán, elkerülnek a sérülések és nem lankad a motivációm, akár 45 éves koromig is játszhatok. Fontos ugyanakkor, hogy minden évben megtaláld a motivációdat, mert elszántság és szenvedély nélkül nem lehet űzni ezt a játékot" - mondta CR7.

Ronaldóékra igen nehéz feladat vár szerda este, hiszen 2-1-es hátrányukat kell leküzdjék a Celta Vigo elleni kupavisszavágón. A portugál csillag ott van Zinedine Zidane 19-es keretében, így sokat tehet azért, hogy a csapata továbbjusson a legjobb négy közé.

[2443580] 2017-01-25 21:15:00 Celta Vigo - Real Madridx;