Australian Open

Érik a Murray-Federer klasszikus - napi tippek

Vasárnap, az ausztrál nyílt teniszbajnokság hatodik játéknapján a felső ági nyolcaddöntőkre kerül sor. Megtartva jó szokásunkat, ezúttal is górcső alá vettük a fogadási kínálatot.

Megkezdődnek a legjobb 16 küzdelmei, a felső ágon három nem kiemelt játékosnak is sikerült bejutnia a nyolcaddöntőbe, így vasárnap a férfiaknál csupán egy igazán rangos összecsapást láthatunk. Az viszont minden igényt kielégíthető lehet, ugyanis a négyszeres bajnok Roger Federer és az egykori US Open-döntős Nisikori Kei csap össze, akik egyaránt pokolian jó teniszt mutattak be a torna eddigi részében.

A svájci legenda űrtenisszel rukkolt elő a 32 között. - Fotó: AO

Federer esetében mondjuk ez inkább csak a Tomás Berdych elleni harmadik körös meccsre igaz. Annyira szaladt a kezében az ütő, hogy talán még magát is meglepte. A testbeszéde pedig egyértelműen arról árulkodott, hogy ő bizony nem csak úgy játszogatni érkezett az Australian Openre, hanem szeretné megszerezni az oly régóta hajszolt 18. Grand Slam-címét. Iszonyatosan agresszíven játszott Berdych ellen, nem hagyta levegőhöz jutni a cseh teniszezőt. Valószínűleg ugyanezt a taktikát alkalmazza majd Nisikori ellen is, ám ezúttal jóval keményebb ellenállásra számíthat. A fürge japán ugyanis nem jön zavarba akkor sem, ha méterekkel az alapvonal mögül kell teniszeznie, illetve sokkal jobb kontrákra képes, mint amikkel például Berdych operált. 4-2 az egymás elleni mérlegük Federer javára, ugyanakkor major tornán még nem találkoztak. 

Nisikori az elmúlt három szezonban 13 alkalommal játszott Grand Slam-tornán sztárjátékos ellen, ebből 10 mérkőzésen mindig nyert legalább egy szettet. 

A svájci géniuszra ezúttal sokkal melósabb meccs vár, főleg, ha Nisikori hozza a tőle megszokott szívós teniszt. Kiélezett és magas színvonalú meccsre számítunk, ahol a tippelésnél most a megérzésünkre hallgatunk, ami azt súgja, hogy Federer döntő szettben harcolja ki a továbbjutást.

hatharom.com
Federer 3:2-re nyer
@ 4.80

Ahogyan fentebb említettük, a másik három találkozón egy kiemelt játékos találkozik egy nem kiemelttel. A világelső Andy Murray ellenfele a német Mischa Zverev lesz, a 2014-es bajnok Stan Wawrinka az olasz Andreas Seppivel néz majd farkasszemet, míg Jo-Wilfried Tsonga a brit Dan Evansszel csap össze. 

Jó formában játszik a 2008-ban döntőig menetelő Tsonga. - Fotó: AO

Nehéz elképzelni, hogy bármelyik meccsen is boruljon a papírforma. Hármójuk közül Tsonga győzelmére fizetik a legtöbbet. Evans abszolút a torna meglepetésembere, Marin Cilic mellett Bernard Tomicot is kiütötte. Kiváló teniszt nyújtott ezeken a meccseken, és többször megmutatta már, hogy nagy hiba őt lenézni. Kísértetiesen hasonlít ez a menetelése ahhoz, amit a 2013-as US Openen mutatott be. Akkor Nisikorit és ugyancsak Tomicot ütötte ki, majd Tommy Robredo állította meg. Ezúttal Tsonga jelentheti számára a végállomást, a francia nagyon magabiztosan menetel, és az ilyen meccseket Grand Slam-tornán nem szokta elszórakozni. 

Wawrinka továbbjutását sem érezzük veszélyben, Seppi jelenleg semmivel sem képvisel komolyabb játékerőt, mint a svájci eddigi ellenfelei. Az olasz 0-2-ről nyert Nick Kyrgios ellen, de tudjuk, hogy ezt milyen körülmények között tette. Neki ez a meccs bónusz, biztosan szívni majd magát, de ha Stan fejben a meccs legnagyobb részében ott lesz, akkor nem lehet kérdéses az összecsapás kimenetele.

A svájcit az elmúlt három szezonban 47 alkalommal tartották favoritnak Grand Slam-mérkőzéseken, ebből 42-szer győztesen hagyta el a pályát. Az öt vereségből csak egy számított betlinek, a többin klasszisoktól kapott ki. 

Murraynek lesz a legkönnyebb dolga. Zverev élete legjobb Grand Slam-tornáját futja, de egyrészről már elég sok időt töltött a pályán, másrészről a tenisze maximum annyira elegendő, hogy kellemetlenkedjen egy-két szettben. 

Két páros derbi, egy női és egy férfi került még rá a kombi-szelvényünkre. Mirza és Strycova esélyeshez méltóan menetel, fogadtunk rájuk a korábbi körökben és ezúttal is bizalmat szavazunk nekik a nem különösebben kemény játékerőt képviselő Hozumi és Kato ellen. Az uraknál Rojer és Tecau továbbjutására tehetünk igen jó oddson. A klasszis duó egy hazai párossal néz farkasszemet. Polmans és Whittington nagy meglepetést okozott az előző körben, azonban nehéz elképzelni, hogy ezt megismételjék. Rojerék ugyan nem kezdtek meggyőzően, de utána a jó formában lévő Koolhofékat magabiztosan intézték el, ezek után pedig Polmansék sem jelenthetnek gondot, hiába játszanak hazai pályán.

hatharom.com
Stan Wawrinka-Andreas Seppi Wawrinka
Jo-Wilfried Tsonga-Dan Evans Tsonga
Hozumi/Kato-Mirza/Strycova Mirza/Strycova
Rojer/Tecau-Polmans/Whittington Rojer/Tecau
@ 1.78

 

További tenisz-tippekért látogass el a fórumunk Australian Open topikjába, ha pedig az események alakulására vagy kíváncsi, akkor klikk ide, ahol azt is láthatod, hogy ki-kivel kerülhet össze a következő körben!