Spanyol kupa

Kiszakadhat a gólzsák Barcelonában

  • ivan

2-1-es hátrányból fordíthatja meg a Spanyol Kupa negyeddöntőjének párharcát a Barcelona az Athletic Bilbao ellen.

fcbarcelona.es

Nem indult valami jól a Barcelona számára a 2017-es esztendő, hiszen múlt héten a San Mamésben 2-1-re kikapott a Bilbao ellen a kupában, majd a bajnokságban is csak egy döntetlen jött össze a Villarreal vendégeként. A katalánok tehát még nem nyertek meccset az újévben, márpedig a szurkolók nincsenek hozzászokva az ilyesmihez, így szerdán hazai pályán egy kettőzött erővel pályára lépő Barcelonára számíthatunk. Erre utal az is, hogy Luis Enrique ezúttal nem variált a keret összeállításakor, hanem a komplett A-csapatot nevezte be a meccsre, Messivel, Suárezzel és Neymarral.

Ami a vendég baszkokat illeti, az Athletic az odavágó óta egy 0-0-t játszott az Alavesszel a ligában, vagyis úgy tűnhet, hogy spóroltak az erővel a szerdai meccsre. A továbbjutáshoz azonban bravúrra lesz szükségük, hiszen hiába az egygólos előny, már egy 1-0-val is a Barca léphetne tovább a következő körbe.

Nem segíti a vendégek helyzetét, hogy a Nou Campban nagyon nem ment nekik az utóbbi években.

Utoljára 2001-ben sikerült legyőzniük vendégként a Barcelonát,  2005 óta pedig 15 meccs alatt mindössze két döntetlen értek el.

 

[2430989] 2017-01-11 21:15:00 Barcelona - Athletic Bilbaox;5

Tovább nehezíti Ernesto Valverde vezetőedző helyzetét, hogy a Bilbao jó pár alapembere nélkül kell majd felálljon. Raúl García (16/5) és Ander Iturraspe (7/0) az első meccsen a kiállítás sorsára jutott, így mind a ketten eltiltottak, Óscar de Marcos (9/0), Yeray Álvarez (10/0), Kepa (11/0), Iñaki Williams (17/2) pedig sérüléssel bajlódik. 

Az első mérkőzés első félidejében a Bilbao egyértelműen jobban játszott a gránátvörös-kék sztárcsapatnál, amely azonban fokozatosan javult fel. A Villarreal ellen már tucatszámra jöttek a helyzetek is, csak a befejezéssel akad némi probléma.

Hazai környezetben azonban átszakadhat a gát, Lionel Messi vezérletével a Barcelona kivívhatja a továbbjutást.

1x2    
Barcelona Döntetlen Bilbao
1.15 6.50 11.25
2017-01-11;138

 

[2430989] 2017-01-11 21:15:00 Barcelona - Athletic Bilbaox;