FA Kupa

A Chelsea és a Liverpool is simázhat

A Kékek harmad-, míg a Vörösök negyedosztályú ellenfelet fogadnak vasárnap az FA Kupa harmadik fordulójában.

A Liverpoolnak aligha jelenthet gondot a Plymouth legyőzése.

Liverpool-Plymouth

Könnyed feladat vár a Liverpoolra, hiszen a League Two - negyedosztály - második pozíciójában lévő Plymouth gárdáját fogadja az Anfield Roadon. A feleket 68 (!) hely választja el egymástól, vagyis óriási a különbség a csapatok között.

A hazaiak ráadásul mindig komolyan veszik a legősibb nemzeti kupasorozatot, hiszen

a Liverpool az utolsó 11 FA Kupa meccséből tízen nem veszített, ráadásul a sorozat legutóbbi hét kiírásában mindig sikerrel vette a harmadik kört.

Ezen kívül muszáj kiemelni azt, hogy Jürgen Klopp csapata veretlen az Anfield Roadon az idei szezonban, vagyis a differencia még akkor is hatalmas lehet vasárnap, ha vélhetően a Vörösök igen tartalékosan lépnek pályára, hiszen a kulcsjátékosokra ráfér a pihenés, ráadásul igen sok sérült focistája van a hazaiaknak, továbbá Saido Mané pedig elutazott az Afrika Kupára.

Így pedig hiába van jó passzban a Plymouth, s tudja bevetni a komplett csapatát, óriási meglepetés lenne, ha a Liverpool nem győzné le gólokkal a negyedosztályú riválisát a hétvégén.

1x2    
Liverpool Döntetlen Plymouth
1.14 6.25 14.00
[2418656] 2017-01-08 14:30:00 Liverpool - Plymouthx;

Chelsea-Peterborough

Véget ért a Chelsea hihetetlen sorozata, hiszen szerdán a Tottenham otthonában kaptak ki a Kékek. Hétvégén viszont javíthat Antonio Conte legénysége, hiszen a harmadosztályú Peterborough együttesét látják vendégül az FA Kupában.

A vendégek a League One harmadik helyén állnak, s noha jó formában vannak, ráadásul az utolsó nyolc meccsükön nem kaptak ki a kupasorozatban, egyértelmű, hogy teljesen esélytelenek a Stamford Bridge-en. Még úgy is, hogy a hazaiak olasz mestere vélhetően a tartalékokhoz nyúl vasárnap, azonban még így is bőven jobbak, mint a vendégek. Hiszen elég csak megemlíteni, hogy így olyan játékosok kaphatnak szerepet, mint Michy Batshuayi vagy Kurt Zouma. Ráadásul ha valami gond lenne esetleg, akkor a Chelsea valamennyi játékosát be tudja vetni, nem úgy, mint a Peterborough, amely együttesből többen is kimaradnak sérülés miatt.

Látható tehát, hogy mely együttes a felek vasárnapi ütközetének esélyese, vagyis nem csoda, hogy a bukmékereknél országos egyesnek számít a kék-fehérek londoni vendégjátéka.

1x2    
Chelsea Döntetlen Peterborough
1.14 6.50 13.50
[2418652] 2017-01-08 16:00:00 Chelsea - Peterboroughx;