La Liga

Itt nem lesz kegyelem, mészárolni fog a Real Madrid

Ha ezúttal kilenc gólt nem is várunk Cristiano Ronaldóéktól, a Real Madrid szinte biztosan kiüti a Granadát.

Kívánni sem tudná könnyebb ellenfelet magának a Real Madrid a La Liga 2017-es esztendejének startjához. A Granada szinte biztos kiesőnek tűnik, ráadásul a Bernabeúban eddig soha pontot sem szereztek a piros-fehérek. Úgy tűnik, a kérdés csupán annyi, hogy mennyit tesz közé a Real.

1x2    
Real Madrid Döntetlen Granada
1.05 11.50 25.00

Habár Zidane mester Bale mellett Pepére, Kovacicra, Lucasra és Sergio Ramosra sem számíthat, a hétközi, Sevilla elleni kupameccs óta tudjuk, semmit nem számít ennél a csapatnál néhány sérült. A Blancók még tartalékos gárdával is simán kiütötték a Sevillát, eldöntve ezzel már az odavágón a párharcot.

A francia mester a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, bízik a csapatában és bár tudja, a Granada nehéz 90 percet okozhat szombat délután, egyértelműen a győzelem a céljuk. Zidane várhatóan a kezdőbe vezényli James Rodríguezt, aki két góllal vettei ki a részét a kupasikerből. A távozás szélén álló kolumbiai klasszisról Zizou elmondta, hatalmas munkát végez James az edzéseken és fontos tagja a csapatnak.

[2300674] 2017-01-07 13:00:00 Real Madrid - Granadax;5

A Real Madrid ellenfele szombaton 1 órától az a Granada lesz, amely idegenben eddig csupán három döntetlent ért el, de például a Vicente Calderónból hét góllal távozott. Lucas Alcaraz mesternek most kisebb sérültek mellett két Afrika-kupára utazó játékost is pótolnia kell.

Nem egyszerű dolog tippelni a Granada mérkőzésére, amikor egy gigásszal találkozik, ugyanis az elmúlt években jellemző volt rájuk, hogy vagy 5-6 góllal kaptak ki a legjobbaktól vagy pedig csupán egy kínkeserves 1-0 jött össze a Barcelonának vagy a Real Madridnak. A pirosak eddig ötször vizitáltak a Bernabeúban, 1, 2, 3, 4 és 8 góllal nyert korábban a Real, mi pedig úgy véljük, ezúttal a sima hazai győzelemre érdemes inkább fogadni, hátha a motivált James megint betalál néhányszor.

hatharom.com
Real Madrid nyer és 3.5 gól felett
@1.45
[2300674] 2017-01-07 13:00:00 Real Madrid - Granadax;
2017-01-06;87
2017-01-07;87
2017-01-08;87
2017-01-09;87
211384