Tenisz

Bundabotrányba keveredett az Australian Open győztese

  • MVB80

Oliver Anderson 2016-ban a juniorok között győzött, most viszont bajba került egy kis versenyen elvesztett játszma miatt.

Bundabotrány rontotta a teniszsport renoméját a tavalyi Australian Open előtt, amikor a BBC és a Buzzfeed a birtokukba jutott iratok alapján nyilvánosságra hozták, hogy a világ ötven legjobb teniszjátékosa közül tizenhatan is olyan meccseket játszottak, amelyekkel kapcsolatban felmerült a fogadási csalás gyanúja.

Úgy néz ki, az idei Australian Open is hasonló felhangokkal kezdődik majd, miután a tavaly Melbourne-ben a juniorok között nyerő Oliver Anderson is bundabotrányba keveredett.

A 18 éves Anderson októberben az 50 ezer ausztrál dollár összdíjazású, vagyis jelentősnek nem mondható Traralgon Challenger nevű versenyen az első fordulóban még győzött három szettben honfitársa, Harrison Lombe ellen, a második körben azonban 6:2, 6:1-re kikapott John-Patrick Smith ellen.

Az ügyet kirobbantó Melbourne Age azt írja, Anderson a győztes meccse miatt került bajba, állítólag rávették, hogy bukja el az első szettet, amit Lombe 6:4-re meg is nyert, majd a másik két játszmát 6:0-val és 6:2-vel húzta be Anderson.

A nemzetközi fogadóirodáknál 5-6-szoros szorzóval adták, hogy Lombe megnyeri az első szettet, ami nem véletlen, mivel Anderson volt a toronymagas esélyes, 1.05-ös oddsa volt annak, hogy ő jut tovább.

Andersont nagy tehetségnek tartják a hazájában, de gondok voltak a hozzáállásával, ami miatt sokan megkérdőjelezték, hogy be tud-e kerülni a legjobbak közé. A tavalyi botrány után az Ausztrál Tenisz Szövetség sokkal nagyobb energiát mozgósított a fogadási csalások elleni harcra, illetve próbálták a játékosok figyelmét folyamatosan felhívni, hogy mivel jár, ha valaki a könnyebb, ugyanakkor illegális utat választja a pénzkeresésre.

Anderson az októberi torna óta nem játszott csípőműtétje miatt, és az évet a 743. helyen zárta a világranglistán. Hogy legközelebb mikor játszhat, azt nem tudni, de annyi bizonyos, hogy március 2-án kell megjelennie a bíróságon a fogadási csalás ügyében.

Az év első Grand Slam-tornája január 16-án kezdődik, a   -nál már most fogadhat a férfi verseny győztesére. 

   
Játékos Odds
A. Murray 2.45
N. Djokovic 2.50
S. Wawrinka 12.50
R. Nadal 13.25
R. Federer 18.25