Spanyol foci

Ki fogja így megmenteni a Real Madridot?

Sergio Ramos, a fontos gólok specialistája nem játszhat a Sevilla elleni kupameccsen.

Mi a közös a 2014-es és a 2016-os BL-, valamint az idei európai Szuperkupa-döntőben? Nemcsak az, hogy Real Madrid mindegyiket megnyerte, hanem az is, hogy Sergio Ramos valamennyi meccsen főszerepet játszott a góljával. 2014-ben az Atlético ellen az ő fejesével mentette hosszabbításra a döntőt a Real, majd tavaly ugyanebben a párosításban ő szerezte meg a vezetést a csapatának, és aztán a hosszabbításban a büntetőjét is belőtte.

Vagyis abban is szerepe volt, hogy a Real eljutott a Szuperkupa-döntőbe, ahol a Sevilla már szinte két kézzel fogta a kupát, amikor a 93. percben Ramos teljesen üresen fejelhetett a kaputól öt méterre, nem is rontotta el a lehetőséget.

   
Real Madrid Döntetlen Sevilla
1.55 4.10 4.75

Ha a három megnyert döntő mellé még odatesszük a december elején játszott, Barcelona elleni 1-1-et, ahol a 90. percben akadályozta meg fejesgóljával a nagy rivális győzelmét, akkor látható, hogy a védelem vezére az ellenfél kapuja előtt is kulcsember a Real számára.

Zinedine Zidane csapata szerda este a Sevilla ellen kezdi meg a 2017-es évet, de a Király-kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén Ramos nem léphet pályára, mivel kiújult a korábbi sérülése. A Real utolsó 2016-os bajnokiját, a Deportivo ellenit már sérülten vállalta a védő, de ez sem akadályozta meg abban, hogy 92. percben újfent nyerőemberré váljon.

[2430990] 2017-01-04 21:15:00 Real Madrid - Sevillax;5

A klubvilágbajnokságon az América elleni elődöntőt kihagyta, a Kasima Antlers elleni finálén viszont ismét pályára lépett, meg is úszott egy kiállítást a rendes játékidő végén, amikor egy sárga lap birtokában rúgta fel az ellenfelet. A Real a triplázó Cristiano Ronaldo vezérletével 4-2-re nyerte meg a döntőt, amelynek végén Ramos vehette kézbe csapatkapitányként először a kupát.

Az AS nevű spanyol lap azt írja, Ramosnak nemcsak a Sevilla elleni kupameccset, hanem a Granada elleni bajnokit is ki kell hagynia az izomsérülés miatt. Rajta kívül Lucas Vázquez, Mateo Kovacic, Pepe és Gareth Bale sem játszhat a Sevilla ellen, Cristiano Ronaldót pedig inkább pihenteti Zidane. A sok hiányzó ellenére a Real számára nagy önbizalmat adhat, hogy 37 mérkőzése tart a veretlenségi sorozata.

A két csapat az augusztusi Szuperkupa-döntő óta nem találkozott, az előző szezonban a madridiak otthon 4-0-ra nyertek, Sevillában viszont 3-2-re elvéreztek.

[2430990] 2017-01-04 21:15:00 Real Madrid - Sevillax;
2017-01-03;138
2017-01-04;138
2017-01-05;138