Premier League

Az Arsenal nyerheti a 2017-es év első londoni rangadóját

A 2017-es év második Premier League meccse az Arsenal-Crystal Palace londoni rangadó lesz. Az Ágyúsok a favoritok.

Az Arsenal nyerheti a 2017-es év első londoni rangadóját.

Fővárosi derbivel, méghozzá az Arsenal-Crystal Palace mérkőzéssel zárul a Premier League 19. fordulója. A londoni együttesek közül a hazaiak várják jobb passzban a találkozót, vagyis jó esélye van Arséne Wenger csapatának arra, hogy megnyerje a 2017-es esztendő első városi rangadóját.

Az Ágyúsok az Everton és a Manchester City elleni elveszített mérkőzéseket követően karácsonykor a West Brom alakulatával mérkőztek meg, s úgy tűnik, hogy kimásztak a gödörből, hiszen legyőzték a birminghami csapatot. Ezzel szemben a Crystal Palace-nak továbbra sem megy, pedig már edzőt is váltottak, azonban a Watford otthonában Sam Allardyce-szal sem sikerült megváltani a világot, arról nem is beszélve, hogy Christian Benteke már tizenegyesből sem tud gólt szerezni.

Ami a hiányzókat illeti, az Arsenal együttesében egyre többen jelentkeznek játékra, január elsején nagy esély mutatkozik arra, hogy Alex-Oxlade Chamberlain, Kieran Gibbs, Theo Walcott és Shkordan Mustafi is visszatérjen, míg a Crystal Palace-nál immáron tízre (!) nőtt a hiányzók száma.

Az eddig elhangzottakat figyelembe véve pedig egyértelmű, hogy Arséne Wenger együttese a mérkőzés esélyese, amit a felek legutóbbi hét egymás elleni mérkőzése is alátámaszt, amelyekből hatot az Ágyúsok nyertek meg. Szerintünk ezúttal is az Arsenal diadalmaskodik, méghozzá legalább két találattal - 1.80 @ TippmixPro -.

A Premier League idei második mérkőzésének szorzói -    
Mérkőzés 1 X 2
Arsenal-Crystal Palace 1.30 5.00 9.00

 

 

 

 

[2252362] 2017-01-01 17:00:00 Arsenal - Crystal Palacex;
209498