La Liga

Még egy vereség Messiék bajnoki címébe kerülne

A katalánok középpályása, Denis Suárez szerint többször nem kaphatnak ki, különben nem lesz címvédés.

Jól megérdemelt pihenőjüket töltik a labdarúgók Spanyolországban, a La Liga küzdelmei jövő hétvégén folytatódnak csak. Van idejük tehát átgondolni a futballistáknak, miért is küzdenek majd a következő szezonban. A La Ligában jelenleg három ponttal vezeti a tabellát a Barcelona előtt a Real Madrid, ám a Blancók egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Nem kell tehát nagy tudomány annak megállapításához, hogy immáron Ronaldóék a küzdelem toronymagas esélyesei és a Barcelonának nem fér bele sok elvesztegetett pont.

Melyik csapat nyeri a La Ligát?
   
Real Madrid 1.45
Barcelona 2.65

"A madridiak mindig az utolsó leheletükig harcolnak, most sem várunk mást tőlük. De ez most nem fontos. Persze, van hat pont fórjuk, de az nem annyira sok és lesznek még nehéz mérkőzéseik. De egy biztos, nem bukhatunk bajnokit tavasszal, mert akkor nem leszünk bajnokok" - mondta Denis Suárez.

A válogatott középpályás beszélt a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőről is, ahol is a Barca ellenfele a PSG lesz. "Egy nagyon jól felkészített, fizikálisan erős párizsi csapatra számítok. Láttam a Nice elleni meccsüket, ahol három védekező középpályással játszottak, szerintem ellenünk is így lépnek majd pályára. Ugyanezt játszottuk mi is a Sevillával a Barca ellen, amikor még Emery volt ott az edzőm. Úgy vélem, nagyot húztak Unai megszerzésével, ő egy rendkívül intelligens, felkészült edző. Nehéz párharc lesz" - mondta Suárez.

A bajnokság folytatása tehát már itt van a nyakunkon,  téli szünet vége után a Barcelonának pedig lehet gondja a három pont begyűjtésével, hiszen a Real Madrid az utolsó előtti Granadát fogadja, míg a katalán gárda ahhoz a Villarrealhoz látogat, melynek otthonában tavaly nem tudott nyerni és amely hat mérkőzés óta veretlen.

2017-01-06;87
2017-01-07;87
2017-01-08;87
2017-01-09;87
211384