Darts-vb

Csütörtökön pontot teszünk az első kör végére

Dave Chisnall, Jelle Klaasen és Kim Huybrechts főszereplésével csütörtökön befejeződnek a főtáblás küzdelmek.

Vegyél részt a hatharom.com és a PDC Hungarian Fan Club közös játékéban, és nyerj egy álomutazást Londonba, a Premier League Darts döntőjére! 

A világbajnokság nyolcadik játéknapján négy mérkőzést rendeznek, és ezzel elérkeztünk a főtáblás küzdelmek végéhez. Csütörtökön már nem láthatunk előselejtezős derbit, így négy kiemelt is színpadra lép. Nagyon jól néz ki a program, a nap slágermeccse a hetedik kiemelt Dave Chisnall és az egykori junior világbajnoki döntős Rowby-John Rodriguez összecsapása lesz. A bukmékerek sima továbbjutást prognosztizálnak az angolnak, ám ismerve az osztrák tehetséget, akár egy kiélezett meccs is lehet ebből.

Annak ellenére, hogy tavaly ugyanígy az első körben találkoztak, és akkor Chizzy szettveszteség nélkül győzött. Viszont nem volt az a meccs annyira egyoldalú, mint amit az eredmény mutat. Rodriguez pariban volt a szetteken belül, a másodikban jó néhány nyila is akadt az egyenlítéshez, de ezek rendre célt tévesztettek. De olyan bravúrokat mutatott be, mint a maximum kiszálló:

Rodrigueznek nem ez volt az első világbajnoki fellépése, de a szettek végjátékában egyértelműen hiányzott nála a nagyszínpadi rutin. Azóta eltelt egy év és tapasztaltabb lett. Igaz, nincs túl eredményes év a háta mögött, de abban biztosak lehetünk, hogy Londonban ő is a szebbik arcát próbálja majd mutatni. A továbbjutási esélyeit illetően nyilván sok függ majd Chisnall játékától, főleg ami a kiszállózást illeti. Az angol hajlamos nagyon szétesni a dupláknál, ezzel pedig pokolian megnehezítheti a saját dolgát. Többek között ennek is köszönhetően nem jutott még tovább soha a harmadik fordulónál a világbajnokságon. 

Úgy véljük, hogy a papírforma nem fog borulni, de a tavalyi meccsükhöz hasonlóan szoros szettek alakulhatnak ki, amiből talán most kicsit több rutinnal Rodrigueznek is sikerül fognia legalább egyet. Tippünk 3-1-gyes Chisnall-győzelem.

hatharom.com
Chisnall jut tovább
@1.12

Játssz értékes nyereményeinkért a tippjátékunkban, a győztes egy profi darts táblával lesz gazdagabb. Ha tippelni szeretnél, akkor kattints ide.

Az est egyébként egy holland derbivel veszi majd kezdetét, a tavalyi elődöntős Jelle Klaasen a fiatal Jeffrey de Graaffal csap össze. Elvileg nem kellene, hogy Klaasennek gondot okozzon a továbbjutás, honfitársa ugyan ügyes játékos, de nincs még azon a szinte, hogy topjátékosokat verjen, ráadásul újonc lesz az Ally Pally színpadán. 

Egy harmadik holland, a közönségkedvenc Vincent van der Voort is tábla elé áll, méghozzá Max Hopp ellen. Ez egy jó kis darálásnak ígérkezik, VvdV a világ egyik leggyorsabb kezű játékosa. Ha Hopp felveszi a ritmust, akkor komoly adok-kapok alakulhat ki, amikor komfortosan érzik magukat, akkor komoly tömegeket tudnak szórni. Itt érdemes lehet a 180-akra fogadni, illetve egy szoros, döntő szettes küzdelem is benne van a pakliban. 

Szerinted ki nyeri a 2017-es darts vb-t?x;

Az első kör utolsó mérkőzésén a 13. kiemelt Kim Huybrechts és a világranglista-36. James Wilson néz farkasszemet egymással. Utóbbi a nem kiemelt játékosok közül az egyik legveszélyesebb. Keveset beszélnek róla, mert olyan nagy eredményei nem voltak még a profik között, ám az idei szezon második felében azért akadtak megvillanásai. Egy nagyon rutinos játékos, aki egyáltalán nem illetődik meg az Ally Pally nagyságától. Huybrechts felkötheti a gatyáját, mert ha nem hoz valami nagyon minőségi dartsot, akkor garantáltan nem lesz egyszerű dolga. 

A nyolcadik játéknap programja (december 22, csütörtök):
A     szorzói alapján
Kezdés Mérkőzés Oddsok
20:00 Jelle Klaasen (10)-Jeffrey de Graaf 1.15 4.15
21:00 Vincent van der Voort (20)-Max Hopp 1.45 2.35
22:00 Dave Chisnall (7)-Rowby-John Rodriguez 1.12 4.70
23:00 Kim Huybrechts (13)-James Wilson 1.35 2.65