Sportfogadás

A Liverpool véget vethet az Everton pazar sorozatának

Óriási mérkőzéssel, méghozzá a Merseyside-derbivel zárul a Premier League 17. fordulója, avagy az Everton a Liverpoolt fogadja. Noha a Stolverkosok veretlenek még idén hazai pályán a bajnokságban, a fogadók szerint könnyed LFC-siker várható.

A fogadóknál a Liverpool a favorit hétfő este.

Hatalmas mérkőzéssel zárul a Premier League 17. fordulója, hiszen hétfő este összecsap a két liverpooli csapat, avagy terítékre kerül a Merseyside-derbi! A városi rangadót a Vörösök a harmadik helyről, míg a Stolverkosok a kilencedik pozícióból várják.

Az elmúlt időszakban egyértelműen Jürgen Klopp együttese teljesített jobban, hiszen a Borunemouth elleni vereséget megelőzően augusztusban (!) kapott ki utoljára a Liverpool. Ezzel szemben az Everton a legutóbbi 12 tétmeccséből mindössze kettőt (!) nyert meg, igaz, ezek közül épp a keddi, Arsenal elleni volt az egyik.

A kék-fehérek egyébiránt legutóbb 2010 októberében tudták legyőzni városi riválisukat, az azt követő 12 tétmérkőzésen - öt LFC-siker, hét döntetlen - nyeretlen maradt Ronald Koeman együttese. A felek legutóbb áprilisban találkoztak az Anfield Roadon, s akkor Jürgen Kloppék nagyon simán, 4-0-ra győzték le a városi riválist.

Mindezek után a bukmékereknél és a fogadóknál is a Liverpool számít az esélyesebbnek. Ugyanis a       -ra beérkezett tétek 62 (!) százaléka vendég sikert, 29 százalék pedig a döntetlent választotta, míg a hazaiak győzelemre a tétek mindössze 9 (!) százaléka érkezett. Pedig az Everton idén még veretlen hazai pályán a Premier League-ben, a felek utolsó négy Goodison Parkban rendezett meccse rendre döntetlennel végződött, ráadásul amíg a hazaiaknál csak Phil Jagielka lesz az egyetlen fontos kimaradó, addig a vendégeknél Philippe Coutinho, Emre Can, Divock Origi és Daniel Sturridge is kihagyhatja a városi rangadót a kulcsjátékosok közül.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy mit várunk a mérkőzéstől, akkor kattints ide!

1X2    
Everton Döntetlen Liverpool
TippmixPro@3.70 TippmixPro@3.50 TippmixPro@1.90
[2252344] 2016-12-19 21:00:00 Everton - Liverpoolx
209498
[2252344] 2016-12-19 21:00:00 Everton - Liverpoolx;