Kosárlabda

Új edzővel sincs túl sok esélye a Körmendnek Franciaországban

A vasiak Franciaországba, a Nanterre otthonába hivatalosak szerdán, a FIBA Euro Cup második csoportkörének első fordulójában.

Esélytelenek nyugalmával léphet pályára a Körmend Franciaországban. - Fotó: Vágvölgyi Bálint - bb1.hu

Nanterre-Körmend

Ismerős együtteshez látogat a Körmend szerdán, hiszen a Nanterre a soproni csapattal szerepelt egy négyesben a FIBA Euro Cup alapszakaszában. Így pedig nem igazán szorulnak bemutatásra a franciák, elég, ha csak megjegyezzük azt, hogy hazai pályán bivalyerős csapatról beszélünk, amely százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a D jelű csoportot, s többek közt a Sopront 31 pontos (!) zakóval küldte haza bő egy hónapja.

Ami a Körmendet illeti, a vasi alakulatot óriási meglepetésre ott hagyta a sikeredző, Teo Cizmic, akivel szárnyalt a csapat - a B-csoportból harmadik helyen jutott tovább -. A horvát mester vasárnap ült utoljára a bordó-feketék kispadján, s szép búcsút vett, hiszen együttese nagyon simán, 102-64-re (!) verte hazai pályán az Atomerőműt. Az új tréner a szlovén származású Gasper Potocnik lett, aki többek közt a Krka, az Olimpija Ljublja és hazája válogatottjánál is dolgozott korábban, vagyis papíron nem gyengült szakmai poszton a körmendi alakulat.

"Egyelőre semmi különös nem történt a hétfői tréningen, hiszen vasárnap még meccset játszottak a fiúk. Átmozgató edzés volt, komoly munkára természetesen még nem volt lehetőségem. Jelen pillanatban még igazán arról sem tudok beszámolni, milyen első benyomások értek. Ami biztos, nagyon nehéz hét áll előttünk, mind az EC-ben, mind pedig a bajnokságban kemény csapat vár ránk. Az a célunk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk szerdán és természetesen győzni szeretnénk. A Nanterre egy nagyon masszív csapat, jól szerepelnek hazájuk bajnokságában, illetve saját bőrömön is tapasztaltam, milyen erőt képviselnek, hiszen az előző EC-kiírásban meccseltem ellenük még a Ljubljana élén. Németh Ákos betegsége miatt otthon maradt, de mindenki más egészséges, így bízom abban, hogy egy jó meccset fogunk játszani" - mondta a körmendiek új mestere a bb1.hu-nak.

Mindezek után a bukmékereknél a Nanterre a meccs toronymagas favoritja, hiszen a     kétesélyben a hazai sikerre 1.03-szoros, míg a magyar győzelemre 7.50-szeres pénzt fizetne ki. A fogadóiroda a hendikep határt 16,5-nél állapította meg, míg a pontok számát illetően 167,5-nél húzta meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Nanterre Körmend
Tippmixpro@1.03 Tippmixpro@7.50