Sportfogadás

Simázhat az Arsenal a Premier League rangadóján

A korábbi években rangadónak számított az Everton-Arsenal mérkőzés, a felek idei produkciója alapján viszont egyértelműnek tűnik az ütközet. A fogadók szerint az Ágyúsok simán behúzzák a keddi találkozót.

A fogadók szerint simán nyer az Arsenal kedden.

Noha az Everton csak a kilencedik helyet foglalja el a Premier League táblázatán, az Arsenal pedig a másodikat, s a csapatok közt 14 pontnyi különbség van, mégis a felek keddi összecsapása lesz az angol bajnokság 16. fordulójának legnagyobb mérkőzése. Amit az együttesek ellentétes előjellel várnak, hiszen a liverpooliak az utolsó 11 meccsükből mindössze egyet (!) tudtak megnyerni, míg a londoniak a legutóbbi 23 találkozójuk közül csak egyetlen egyet (!) veszítettek el.

Az egymás elleni találkozók is az Arsenal felé billentik a mérleg nyelvét, hiszen a felek legutóbbi négy mérkőzését egyaránt az Ágyúsok nyerték, az utolsót épp márciusban, a Goodison Parkban, amikor is már a 42. percre lerendezte Arséne Wenger együttese a mérkőzést.

Mindezek után a bukmékereknél az Arsenal számít a meccs favoritjának, ám az, hogy a fogadók szinte letutizták a kettes, az már némileg meglepő. Ugyanis a       -ra beérkezett tétek 85 (!) százaléka a vendég sikert, 13 százalék pedig a döntetlent választotta, míg a hazaiak győzelemre a tétek mindössze 2 (!) százaléka érkezett. Ha szigorúan az eddig elhangzottakat vesszük figyelembe akár egyet is érthetünk a fogadókkal, azonban muszáj számításba venni azt a tényt, hogy az Everton még mindig veretlen hazai pályán az idei Premier League kiírásban, s a kék-fehéreknél nem lesz számottevő hiányzó.

Ha kíváncsi vagy, hogy mi mit várunk a mérkőzéstől, akkor kattints ide!

A Tippkirály játékosainak körében is egyértelmű a meccs, hiszen a tipsterek 58 százaléka Arsenal sikert vár, 26 százalékuk döntetlenre, míg a maradék 16 százalék az Evertonra tippelt.

1X2    
Everton Döntetlen Arsenal
TippmixPro@3.80 TippmixPro@3.60 TippmixPro@1.85
[2252338] 2016-12-13 20:45:00 Everton - Arsenalx
209498
[2252338] 2016-12-13 20:45:00 Everton - Arsenalx;
[2363693] 2016-12-06 20:45:00 Benfica - SSC Napolix;