Kosárlabda

A Szolnok esélytelen, az Albában bízhatunk

A Szolnoki Olaj Olaszországban lép pályára a BL-ben, míg az Alba Fehérvár a Kolozsvárt fogadja a FIBA Euro Cup-ban.

Az Albának reális esélye van legyőznie a Kolozsvárt. - Fotó: facebook.com/albakosar.hu

Sassari-Szolnoki Olaj

Noha a Szolnoki Olaj együttese az idei Bajnokok Ligája kiírásában egyetlen győzelmét épp keddi ellenfele, vagyis a Sassari ellen aratta hazai pályán, a magyar bajnok abszolút esélytelenül lép pályára a hét második napján Olaszországban. Merthogy Vojvoda Dávidék formája bőven hagy kívánni valót maga után, elég csak, ha megemlítjük, hogy a bordó-feketék utolsó öt tétmeccsük közül mindössze egyet, az újonc Vasas elleni tudták megnyerni hazai pályán. Vendégként pedig nagyon gyenge mérleggel büszkélkedhetnek a Tisza-partiak, idén mindössze egyszer nyertek házon kívül. Ezzel szemben a Sassari tipikus hazai csapatnak számít, ráadásul még harcban van a továbbjutásért, így pedig borítékolható, hogy felülkerekedik az egyre több gonddal küzdő magyar bajnokon.

"Minden rendben van, Kinney meggyógyult, Barnies viszont pihenni fog, kisebb térdsérülése miatt. Jó csapathoz utazunk, de bízom benne, hogy a játékunk továbbra is javuló tendenciát fog mutatni. Tisztában vagyunk vele, hogy még messze van a szilveszter és a karácsony, nekünk addig még lesz három idegenbeli és egy hazai meccsünk…" - mondta Sztojan Ivkovics, a Szolnoki Olaj vezetőedzője a bb1.hu-nak.

Mindezek után nem meglepő, hogy a bukmékereknél a Sassari toronymagas esélyesnek számít, hiszen a     kétesélyben a hazai sikerre mindössze 1.02-szeres, míg a magyar győzelemre 7.75-szörös pénzt fizetne ki. A fogadóiroda a hendikep határt 17,5-nél állapította meg, míg a pontok számát illetően 157,5-nél húzta meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Sassari Szolnoki Olaj
Tippmixpro@1.02 Tippmixpro@7.75

Alba Fehérvár-Kolozsvár

Kedden megkezdődik a FIBA Euro Cup második csoportköre, ahol az O-csoportban az Alba Fehérvár és a Kolozsvár találkozik. A magyar együttes könnyedén, a második helyen jutott tovább az A jelű négyesből, ugyanakkor ezt az erdélyi gárda is elmondhatja magáról.

A vendégeknek remek csapatuk van, több neves légióst foglalkoztatnak, akiket kiváló hazai játékosok vesznek körül, így pedig nem meglepő, hogy vezetik a román bajnokságot, s mindössze egyetlen vereséget szedtek össze 11 forduló alatt. A kék-fehérek kísértetiesen hasonló mérleggel rendelkeznek, ugyanis tíz meccset követően egy vereséget számlálnak az NB I-ben, s első helyen állnak a ligában. Így pedig nem is csoda, hogy nyáron roppant szoros meccset játszottak a felek, amikor is az Alba Fehérvár 82-81-re nyerni tudott a Kolozsvár otthonában.

"Nyáron játszottunk legutóbb a kolozsváriakkal az általuk rendezett nemzetközi tornán, akkor szoros végjátékban legyőztük őket, de azóta nyilván változott a játékuk. Nagyon erős csapat, ezt akkor is láttuk és az EC általunk látott csoportmeccsei is ezt bizonyítják. Ők is listavezetők odahaza, a Román Szuperkupát is megnyerték, biztos, hogy nehéz dolgunk lesz, de nyerni szeretnénk. Brandon Taylor nem játszhat, miután Szegeden kifordult a bokája. Még nem tudjuk pontosan, mennyire súlyos a sérülése, talán hét végén, a Körmend elleni rangadón már pályára léphet, de még ez sem biztos, kockáztatni nem szeretnénk az egészségét. Kemény sorozat előtt állunk, ezért is lenne jó sikerélménnyel kezdeni a következő időszakot." - mondta Branislav Dzunic, a székesfehérváriak mestere a bb1.hu-nak.

A fogadóirodák szerint, ha nem is várható könnyed magyar-siker, de az Alba Fehérvárnak áll a zászló, ugyanis a hazaikra 1.30-szoros, míg a vendégekre 2.75-szörös szorzót kínál a    . A bukméker a hendikep határt 7,5-nél állapította meg, míg a pontok számát illetően 162,5-nél húzta meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Alba Fehérvár Kolozsvár
Tippmixpro@1.30 Tippmixpro@2.75