Vélemény

Úgy tűnik, az idő tényleg Pintér Attilát igazolja!

A válogatottnál megbukó tréner minden klubcsapatánál maradandót alkot. Lassan helyén kellene kezelni őt?

Pintér Attila tudja, merre van az előre!

Egy magyar tréner sem kapott annyi bántó szót az elmúlt években, mint Pintér Attila. A közismerten pokróc, kemény futballt preferáló mester a válogatott élén csúfos kudarcot vallott (?), ám klubcsapatait szinte kivétel nélkül sikerre vitte, így bár hajlamosak vagyunk őt öt meccs alapján megítélni, valójában mégis úgy tűnik, az idő őt igazolja.

Klubedzői pályafutása során szinte mindenhol sikert aratott, a Ferencvárossal bajnoki címet és kupát, a Sopronnal hatalmas meglepetésre szintén kupát nyert, míg a Győri ETO-val szintén összejött neki az aranyérem. Az eredmények ugyan jöttek, ám játékosai sem mindig szerették őt, a Ferencvárostól például amiatt is kellett távoznia, mert a játékosok kifogásolták a stílusát:

"Elviseltük azt, hogy Pintér Attila számos alkalommal még köszönésre sem méltatott játékosokat. Elviseltük azt is, hogy az edzéseken nem szólított a nevünkön minket, hanem csak mint a kutyáknak füttyentgetett nekünk. Azt azonban már mindannyian megalázónak tartottuk, hogy például Leandrót rendszeresen buzi brazilként emlegette és szólította, de ez persze csak egy kiragadott példa, hiszen számos játékostársunkat alázta meg ehhez hasonló módon. Felszólított bennünket arra a tavaszi rajt után, hogy közösítsük ki Tököli Attilát, ne beszéljünk vele.

Ennél is súlyosabb eset volt, amikor egyik játékostársunkat megpróbálta spiclinek beszervezni, és az öltözői szobában egy papírt tett elé, amelyben arra kérte, hogy jelölje meg azokat a játékosokat, akik szerinte úgymond ellene játszanak.

Sokat elmond vezetőedzőnkről, hogy az általa az öltözőben csak Múmiának nevezett és lekicsinyelt Garami Józsefnek nem köszönte meg a bajnoki cím megnyerését, holott előző edzőnk sokkal többet tett ezekért a sikerekért, mint ő" - állt a kommünikében.

Íme Pintér bosszúja a Ferencváros ellen

A gyakori klubváltások miatt a nemzetközi kupa sem a Ferencvárosnál, sem pedig Sopronban nem érintette őt, ám a Győrrel a Montpellier elleni siker mindmáig az egyik legnagyobb kupasiker ebben az évezredben. Sajnos a Bajnokok Ligája-menetelés elmaradt, Paulo Sousa Maccabi Tel-Avivja simán elintézte a bajnokcsapatot.

Ezután következett a válogatott-éra, amely talán a legméltatlanabb periódus Pinyő pályafutásában. Sokszor említettem már, hogy az egy teljesen inkorrekt lépés volt a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről.

Véleményem szerint Pintért egy bábnak nevezték ki, akibe bele lehet rúgni egy íveset és folyamatosan mutogatni rá egy esetleges kudarc esetén.

Ez meg is történt, mindössze egyetlen tétmeccs után elüldözte őt a közeg, és kezdődött a Dárdai-Storck tandem sikeréve.

Hogy mekkora szerepe volt ebben Pintérnek, azt valószínűleg soha sem tudjuk meg, mindenesetre a 23-as Eb-legénységből 8 fő volt az északírek ellen a keretben (Gera Zoltán sérülés miatt nem játszott), tehát túl nagy hatása nem lehetett a munkájának az Eb-diadalra.

Pintér Attila a legjobb magyar edző?

Az NB I csapatai közül hat gárdának van magyar trénere. Pintér Attila csapata az ötödik helyen áll, a Mészöly Géza által irányított Haladás a hatodik, míg a további négy magyar edző együttese (Paks, MTK, Diósgyőr, Gyirmót) az OTP Bank Liga utolsó helyein található.

Az Európa-bajnoki szereplés után tehát nem volt ildomos magát fényeznie, ám arról most is meg vagyok győződve, hogy egy tétmeccs után kirúgni valakit még akkor is hatalmas öngól, hogyha a közeg nagyon-nagyon ellene volt. A hibás inkább az volt, aki a székbe tette Pintért, az ugyanis egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ő alkalmatlan egy válogatott vezetésére, alkalmatlan egy országot képviselni egy selejtezősorozatban.

Azonban a klubcsapatoknál úgy tűnik, valóban képes nagyot alkotni és Győrt leszámítva azért nem bombaerős keretekkel dolgozott. A Mezőkövesd például a hatalmas nyári bevásárlás után is csak az OTP Bank Liga 11. legértékesebb csapata, feleakkora piaci értékkel, mint a mögöttük hét ponttal szenvedő Debrecen. A 19., utolsó idei fordulóhoz pedig úgy érkezünk el, hogy a Kövesd az NB I legjobb formájában lévő csapata, kiesési problémáik biztosan nem lesznek, hét veretlen találkozónál tartanak és idén verték már meg a Ferencvárost, a Videotont és a Honvédot is.

Pintérék sikere a Ferencváros ellen

Lehet tehát kommunikációs trénert követelni Pintérnek, bánthatjuk őt az ellentmondásos és antipatikus nyilatkozataiért, stílusa miatt szégyellheti magát annak a csapatnak a szurkolója, ahol dolgozik és utálhatják őt a játékosai, de ellentétben mondjuk sok külföldi szerencsevadásszal vagy tízszer megbukott magyar őskövülettel, ő mindenhol képes kihozni a maximumot csapatából.

De mi a ti véleményetek? Csak a körülmények szerencsés haszonélvezője Pintér vagy tényleg az egyik legjobb magyar edzőről beszélhetünk a személyében? Kommentben várjuk a reakciókat!

209575