Sportfogadás

Nem sok esélyt adnak a Lyonnak a PSG ellen

Óriási derbivel zárul a Ligue 1, hiszen két bombaformában lévő együttes csap össze vasárnap este, nevezetesen a Lyon és a PSG. A fogadók nem sok esélyt adnak a hazaiaknak, pedig a lyoniak is jó passzban vannak, ráadásul a párizsiak bő három és fél éve nem nyertek bajnoki meccset a Parc Olympique Lyonnais Stadionban.

Igen komoly rangadóval zárul a francia elsőosztályú bajnokság 14. fordulója, hiszen a címvédő PSG a Lyon otthonába látogat. Mindkét fél kiváló formának örvend, hiszen mind a hazaiak, mind a vendégek az utolsó öt meccsükből négyet is megnyertek, míg a maradék egyen döntetlent játszottak. Ezeknek is köszönhetően a PSG a harmadik, míg a Lyon a hetedik helyről várja a hétvégi derbit.

A csapatok utolsó hat egymás elleni találkozójukból a párizsiak ötöt is behúztak, igaz, azon mérkőzéseket vagy a fővárosban vagy semleges pályán játszották. A lyoni ütközeten az Olympique nyert, ráadásul a PSG legutóbb bő három és féléve nyert bajnoki meccset a Parc Olympique Lyonnais Stadionban.

Mindezek után a bukmékerek szerint ki-ki meccsre van kilátás, ám azért a PSG-t hozták ki esélyesebbnek. A Tippkirály játékosai is hasonlóképp vélekednek, a tipsterek szerint viszont egyértelmű, hogy a párizsi csapat a mérkőzés esélyese. Ugyanis a       -ra beérkezett tétek 57 (!) százaléka a vendég sikert, 34 százalék pedig a döntetlent választotta, míg a hazaik győzelemre a tétek mindössze 9 százaléka (!) érkezett. Pedig az eddig elhangzottak, illetve azt figyelembe véve, hogy a vendégeknél több alapember - Layvin Kurzawa, Javier Pastore, Adrien Rabiot, Angel Di María - is kimarad sérülés miatt, egyértelmű, hogy tovább nő a hazai pályán játszó Lyon győzelmi esélye.

A Tippkirály játékosainak 38, míg a Tippmixpro fogadóinak csak 9 százaléka (!) vár hazai sikert a Lyon-PSG rangadón.

 

 

 

 

 

1X2    
Lyon Döntetlen PSG
TippmixPro@3.50 TippmixPro@3.40 TippmixPro@2.00
[2241460] 2016-11-27 20:45:00 Lyon - Paris Saint Germainx
208676
[2241460] 2016-11-27 20:45:00 Lyon - Paris Saint Germainx;