NB I

A szokásosra fogadunk a Videoton-MTK meccsen

A felek legutóbbi hat, Videoton pályaválasztásával lejátszott találkozóján simán ült ez a tipp.

A Videoton zsinórban hetedjére is legyőzheti az MTK-t hazai pályán. - Fotó: vidi.hu

Kétarcú csapat benyomását kelti a Videoton az idei szezonban, hiszen amíg hazai pályán sziporkázik, addig házon kívül igen meglepő eredményeket ér el. Így volt ez legutóbb is, hiszen Henning Berg együttese az újonc Mezőkövesd otthonában kapott ki 2-1-re egy hete. Így pedig igen nagy ziccert hagytak kihasználatlanul a piros-kékek, hiszen a székesfehérváriak két riválisa, a Vasas és a Ferencváros egymás ellen játszott 2-2-es döntetlent.

Szerencséje tehát a Vidinek, hogy ezúttal otthoni környezetében lép pályára - ahol az egyik legjobb mutatóval rendelkezik az NB I-ben - az MTK ellen, amely meccset biztosan ki kell hagynia Fiola Attilának, aki arccsonttörést szenvedett Mezőkövesden.

„A mezőkövesdi vereséget követő első edzés előtt nagyon alaposan kielemeztük a múlt heti meccset. Részletesen végigvettük, hogy melyik szituációban mit hibáztunk, mit kellett volna máshogy tennünk ahhoz, hogy más legyen az eredmény. Tanulságos volt, úgy gondolom, hogy mindenki levonta a megfelelő következtetéseket. Ezt követően természetesen az MTK elleni mérkőzéssel foglalkoztunk. Élveztem a heti edzésmunkát, jó a csapatmorál, egyértelműen a három pont megszerzése a célunk. Hazai pályán jellemzően eddig sem volt gond az eredményességgel. Ennek több oka is lehet. Elsősorban azt mondanám, hogy remek talajú pályán játszhatunk, ami a mi tervezett játékunkhoz fontos, de az sem mellékes, hogy úgy vettem észre, hogy a saját pályáján mindenki kevesebb kockázatot vállal ellenünk, mint a Pancho Arénában. De, még egyszer mondom, most mi leszünk otthon, szóval minden adott ahhoz, hogy a saját játékunkat játszva győztesen hagyjuk el a pályát szombat este“ - nyilatkozta a vidi.hu-nak Anel Hadzic.

Kattints a képre a játékért!

Ha a Videotonra kétarcú jelzőt aggatunk, akkor az MTK-ra is mondhatjuk ezt, hiszen a fővárosiak házon kívül még nyeretlenek (!) a bajnokságban. Ám hazai pályán sem sziporkáznak a kék-fehérek, hiszen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a Gyirmótot egy szerencsés találattal legyőzték, a Debrecen ellen viszont a 94. percben buktak pontokat, ami lelkileg összetörte a vendégeket.

A fővárosiaknak egyébként sem megy a Videoton vendégeként, hiszen a legutóbbi hat bajnokiját (!) egyaránt elbukták Torghelle Sándorék a piros-kékek ellen, ráadásul ezen meccsekből az utolsó ötön (!) még csak gólt sem tudtak szerezni. Ezen tényeket, illetve az eddig elhangzottakat figyelembe véve a szokásos tipp lehet a nyerő, azaz a Videoton győzelmére érheti meg fogadni a felek szombati randevúján.

hatharom.com
Videoton nyer
@1.50
[2295499] 2016-11-26 18:00:00 Videoton - MTKx;