Darts

Megtorlásra készül a legenda és az angol közönség

Phil Taylor azzal a Peter Wrighttal csap össze péntek este a Grand Slam of Darts-negyeddöntőjében, akitől néhány napja fájó vereséget szenvedett el Skóciában.

Mielőtt rátérnék az est fő produkciójára, Phil Taylor és Peter Wright visszavágójára, előtte még egy másik negyeddöntőt is rendeznek Wolverhamptonban, méghozzá a világelső Michael van Gerwen és az egykori top 10-es Brendan Dolan összecsapását.

Hatalmas különbség van a két játékos között, ami nem túl izgalmas derbit vetít előre. Az északír játékos kihozta a maximumot ebből a tornából, már a Gerwyn Price elleni sikere is kisebb meglepetés volt - a walesi meccsnyílról kapott ki -, a holland legyőzése pedig maga lenne a szenzáció. Rendre 90 körüli átlagot dobál, amivel nem sok esélye lesz van Gerwen ellen, akitől viszont az a csoda, ha 100 alatt marad...Mivel egy csoportban voltak, így már megmérkőztek egyszer, a világelső sima 5-1-gyel abszolválta a meccset és alakította 15-3-ra az egymás elleni mérlegüket. Hatalmas küzdő Dolan, ezt láthattuk Price ellen is, de ez most kevés lesz, ha tömegben nem tudja tartani a lépést. Akár egy nagyon komoly verést is kaphat. 

Messze nem ígérkezik ennyire egyoldalúnak az est másik mérkőzése. A rekorder Phil Taylor és a vb-döntős Peter Wright szűk két hete a World Series of Darts nagydöntőjének elődöntőjében is megmérkőzött egymással, és akkor az év egyik legjobb és legizgalmasabb meccsét produkálták. A színpadot Wright hagyhatta el győztesen, miután az angol legenda számtalan meccsnyilat puskázott el, köszönhetően többek között a skót publikumnak, amely mindent megtett annak érdekében, hogy a hazai kedvencük jusson tovább. Egyébként parádésan magas színvonalú játékot produkáltak, és a héten mutatott teljesítményük alapján most is valami hasonlóra számíthatunk. 

Taylorban nyilván buzog a visszavágási vágy, és most ő élvezheti majd a hazai közönség támogatását. A wolverhamptoni publikum egy fokkal kulturáltabb, mint a glasgow-i, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a fontos legeknél odateszik majd magukat és megpróbálják kizökkenteni Wrightot, annak ellenére, hogy egyébként az extravagáns stílusát kifejezetten csípik az angolok.

Mindketten remek formában vannak, a skótnál különösen fontos kiemelni a stabilitást. Most már jó ideje van egy erős szint, amit rendre hoz, és ha szükséges, akkor képes erre egy lapáttal még rápakolni. Nagyon nem néz egyszerű meccs elé Taylor, az év elején a The Mastersen is egy 10-9-es meccset vívtak, Sanghajban 8-7-re tudott nyerni, míg a Premier League-ben döntetlent játszottak, illetve Wright nyert. Mindketten szeretik a másik stílusát, talán ezért is játszanak az utóbbi időben remek mérkőzéseket egymással. Véleményünk szerint Taylornak sikerül visszavágnia, de az 1.40-ben semmi értéket nem látunk.

Grand Slam of Darts, pénteki program - a   szorzói
Kezdés Mérkőzés Odds Odds
20:15 Michael van Gerwen-Brendan Dolan 1.01 8.00
21:45 Peter Wright-Phil Taylor 2.50 1.40