Kosárlabda

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Sopron

A soproni csapat az Antwerp Giants együttesét fogadja, a FIBA Euro Cup csoportkörének ötödik fordulójában.

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Sopron. - Fotó: Gémesi Balázs - bb1.hu

Sopron-Antwerp Giants

Győzelmi kényszerben lép pályára csütörtökön a Sopron együttese a FIBA Euro Cup csoportkörének ötödik fordulójában az Antwerp Giants ellen, hiszen amennyiben a magyar csapat nem tud nyerni, úgy biztosan búcsúzik a sorozattól.

A siker mellett a különbség sem mindegy, mivel az odavágón 21 ponttal kapott ki az SKC Belgiumban, így ezt überelni kellene Ruják Andráséknak. Ám az előjelek szerint még a soproni siker is kétséges, hiszen aggasztó a magyar gárda formája, ugyanis Sabáli Balázs együttese a legutóbbi két meccsét elbukta. A Nanterre elleni zakó be volt kalkulálva, viszont a Szeged otthonában elszenvedett vereség egyáltalán nem. Ezzel szemben az Antwerp Giants jól muzsikál mostanság, ráadásul voltaképp teher nélkül kosárlabdázhatnak a belgák, hiszen nem valószínű, hogy a Sopron le tudja dolgozni hátrányát.

"Az Antwerp elleni idegenbeli mérkőzésünkön a végeredményt nem mondanám reálisnak, hiszen harminc percig döntetlen szagú volt a találkozó, aztán a negyedik negyedben és az utolsó percekben szakadt el a két csapat hirtelen egymástól. A belga listavezető érkezik hozzánk, amely az első vereségét az előző hétvégén szenvedte el az Oostende ellen, hét győzelemmel és egy vereséggel vezetik a bajnokságot, ez egy elég jó ajánlólevél. Dénes Gábor és Tóth Gergelyt sajnos továbbra is nélkülöznünk kell, de így is szeretnénk győzni, hogy továbbra is legyen esélyünk továbbjutni a harmadik helyen, ehhez az utolsó két fordulóban nyernünk kell. Nem szeretnék fáradtságra panaszkodni, hiszen vállaltuk a sorozatterhelést, inkább az a probléma, hogy két játékost kell nélkülöznünk magasposzton, és ennek következtében változtatni kell a rotáción is. Van olyan játékosom, aki életében nem játszott még tíz percet a jelenlegi posztján. Természetesen az Antwerp ellen is megvan a stratégiánk, bízom benne, hogy jól megvalósítjuk azt a pályán. Végig koncentrálnunk kell, hiszen bebizonyosodott már a nemzetközi porondon, hogy akár két perc kihagyás is azonnal tíz pont előnyt eredményezhet az ellenfél javára" - nyilatkozta Sabáli Balázs, a soproniak mestere a bb1.hu-nak.

Mindezek után bukmékerek szerint ki-ki mérkőzésre van kilátás, ugyanis a soproni sikerre kétszeres, míg a vendégre 1.60-szoros pénzt fizetne ki a    . A magyar online fogadóiroda a hendikep határt 2,5-nél állapította meg, míg a pontok számát illetően 158,5-nél húzta meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Sopron Antwerp Giants
2.00 1.60