Darts

Nem túl ismert játékos hozhat a konyhára

A Grand Slam of Darts keddi játéknapján kialakul a legjobb 16 mezőnye.

Hat hely kiadó még a legjobb 16 között, ahonnan már egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny. Peter Wright és James Wade nyugodtan állhat oda a tábla elé kedden, az ő meccsüknek már nincsen tétje, ugyanis két kör után biztosították helyüket a nyolcaddöntőben. Dave Chisnallnak és Ted Evettsnek sem kell izgulnia, ám neki azért, mert már matematikai esélyük sincs a továbbjutásra. A kiadó hat helyre tehát 12 játékos pályázik, szóval jó kis küzdelem elé nézünk.

A B-jelű kvartettben a legcifrább a helyzet, ahol akár az a ritka eset is megtörténhet, hogy hárman állnak majd 4 ponttal, és a legarány dönt a továbbjutók sorsáról. Robert Thorrnton vezeti a csoportot, de csak szűkös győzelmeket tudott aratni, így a +3-mal nincs biztonságban. Főleg, mert a második helyen tanyázó Gervyn Price-szal találkozik, akitől, ha kikap, akkor biztosan helyet cserélnek. Meggyőzőbb volt eddig a skót, de most lesz igazán nagy a tét. Price-hoz hasonlóan Dimitri van den Bergh is két ponttal rendelkezik, ellenfele pedig a másik szervezet világbajnoki címvédője, Scott Waites lesz. Utóbbi még nem nyert meccset, de ha ezt nagy aránnyal behúzza, Thornton pedig szintén sima győzelmet arat, akkor még ő is továbbjuthat. Az eddig mutatott formája alapján erre van a legkisebb sansz, még az sem biztos, hogy nem törik bele az eddig kifejezetten jól dobáló van den Bergh-be a bicskája. 

Szintén négyesélyes a küzdelem az F csoportban is, bár Raymond van Barneveld fél lábbal már a nyolcaddöntőben érezheti magát. 4 ponttal és +7-es legaránnyal kisebb fajta csoda lenne, ha kiesne, ahhoz egy nagyon nagy verésbe kellene beleszaladnia, de olyan jól ment neki eddig, hogy erre vajmi kevés az esély. Hiába néz majd vele farkasszemet Mensur Suljovic, aki az egyik legjobb formában érkezett Wolverhamptonba. Az osztrákok kiválósága eddig nem brillírozott annyira, de, ha hozza a Barney elleni meccset, akkor továbbjuthat. Fontos lehet azonban az is, hogy milyen különbséggel tud nyerni, hiszen a másik meccsen, Danny Noppertnek is van esélye a győzelemre Nathan Aspinall ellen. A fiatal holland a torna egyik pozitív meglepetésre, tudtuk róla, hogy ügyes, hiszen nem véletlenül harmadik a BDO-ban, de ennyire meggyőző játékot nem vártunk tőle. 

hatharom.com
Noppert nyer
@1.50

A másik két csoportban egyszerűbb a forgatókönyv. A Jamie Hughes-James Wilson és a Simon Whitlock-Jeff Smith meccseken a tét a továbbjutás. Előbbi egy igazi 50-50-es meccs, bár látva Hughes játékát Chizzy ellen, talán inkább ő a favorit. A másik derbin egyértelműen Whitlocknak áll a zászló, viszont olyan gyenge teljesítmény, mint amit Wright ellen mutatott nem valószínű, hogy bele fog férni. 

Grand Slam of Darts, keddi program - a   szorzói
Kezdés Mérkőzés Odds Odds
20:00 James Wade-Dave Chisnall 1.70 1.90
20:30 Peter Wright-Ted Evetts 1.14 4.40
21:00 Dimitri van den Bergh-Scott Waites 1.95 1.70
21:30 Nathan Aspinall-Danny Noppert 2.30 1.50
22:00 Robert Thornton-Gervyn Price 1.70 1.90
22:30 James Wilson-Jamie Hughes 1.65 1.95
23:00 Mensur Suljovic-Raymond van Barneveld 1.90 1.70
23:30 Simon Whitlock-Jeff Smith 1.35 2.70