Foci-vb 2018

Két ponttal kevesebbünk van az elvártnál - nyilatkozatok az Andorra elleni sikert követően

  • varin

A főszereplők kiemelték, noha barátságos mérkőzés lesz a svédek ellen, szeretnék szépen búcsúztatni Királyékat.

Vasárnap este magabiztos, 4-0-s sikert aratott a magyar válogatott Andorra ellen. Bernd Storck fiai ezzel tartják a lépést a portugál, illetve svájci válogatottal és még ha nem is sok, de némi reményt táplálhatnak a 2018-as világbajnoki szereplésre. A sima győzelmet követően a főszereplők értékeltek.

"Fontosabbnak tartom, hogy sikerült megnyernünk az előzetesen kötelezőnek tartott mérkőzést. De a gól plusz élményt ad, hiszen ez az egész sava-borsa. Az első félidőben le tudták zárni a széleket, a másodikra kicsit elfáradtak. Uraltuk a mérkőzést, nem volt benne a levegőben, hogy gólt kapunk" - nyilatkozta az első válogatott gólját szerző Lang Ádám, aki elmondta, hiába lesz barátságos mérkőzés a keddi, svédek elleni meccs, kőkemény harc és vérre menő csaták várhatóak.

A mérkőzés góljait összefoglalónkban megtekintheted!

"Örülök, hogy közel teltház előtt tudtunk játszani, a szurkolókat is sikerült megörvendeztetnünk" - mondta Gera Zoltán, kiemelve, bravúr lenne, ha sikerülne a csoportban az első két hely valamelyikén végezni.

"Négy meccs ment el a sorozatból, tapadni szerettünk volna az előttünk lévő csapatokra a mai találkozóval, ez sikerült. Számolgatni nem érdemes, a következő selejtező csak márciusban lesz a portugálok ellen idegenben. Ez nehéz összecsapás lesz, de egyben lehetőség is a közelebb lépésre" - tette hozzá az eddigiekhez Gulácsi Péter, akinek sok dolga nem akadt.

Végül Bernd Storck is hangot adott a véleményének, aki elmondta, két ponttal kevesebbünk van, mint az elvárható lenne. "Nehezen találtunk magunkra, de tudtuk, nem lesz könnyű feltörni Andorra fegyelmezett védelmét. Huszonöt perc elteltével jobb lett a helyzet, az első gól után nagy kő esett le mindenki szívéről. Gratulálok a játékosoknak, nem türelmetlenkedtek, végig gólra törően játszottak. Két ponttal kevesebbünk van, mint ami elvárható lett volna, igaz, Feröeren nem voltunk jó állapotban. Az eddigiek alapján jól teljesítünk a selejtezőben.

Kleinheisler László nagyon jól játszott, főleg a második félidő elején. Fiatal játékos, aki néha fegyelmezetlenül viselkedik, emiatt kapta az eltiltást érő sárga lapját.

A következő esztendő feladatai közé tartozik, hogy fejlődjünk, minden játékosnak sokat kell szerepelnie klubjában, a fiataloknak pedig több rutint kell szerezniük. Portugália vár ránk, addig még talán lesz egy felkészülési mérkőzésünk" - mondta a német kapitány.

Mivel a B-csoport másik két találkozóján is papírforma született, lényegében nem változott semmit a tabella: Magyarország előtt Portugália kettő, Svájc öt ponttal vezet. A mieink legközelebb tétmeccsen március 25-én lépnek pályára, Portugáliában, míg az évet Svédország ellen zárják Bödéék.

186541