Tenisz-vb

Először lehet brit győztese a világbajnokságnak

Vasárnap kezdetét veszi az ATP World Tour Finals, vagyis a férfi teniszezők világbajnoksága, amelyen az idei szezon nyolc legjobban teljesítő játékosa vehet részt.

Immáron 46. alkalommal kerül megrendezésre az ATP-világbajnokság, melynek sorozatban nyolcadjára a londoni O2 Aréna ad otthont. Hagyományosan a szezon során legjobban teljesítő nyolc játékos kvalifikálta magát. Az idei mezőny merőben más, mint amit a korábbi években megszoktunk, hiszen 2002 után először sérülés miatt nem indul Roger Federer, de a spanyolok salakkirálya, Rafa Nadal is lemondta a szereplést, illetve olyan régi motorosok, mint David Ferrer és Tomás Berdych sem tudták kiharcolni a részvételt. Klasszis játékosokból ettől függetlenül természetesen nem lesz hiány. 

John McEnroe csoport
Játékos Odds
Andy Murray 1.57
Stan Wawrinka 5.50
Kei Nisikori 7.00
Marin Cilic 7.00

A hétfői sorsoláson finoman szólva sem két hasonló erősségű csoport jött össze, a két topkiemelt, Andy Murray és Novak Djokovics közül előbbi járt a rosszabbul. Megkapta ugyanis maga mellé a US Open-címvédő Stan Wawrinkát, a nagy formába lendülő Marin Cilicet és a mindig veszélyes Kei Nisikorit.

Murray ugyan pazarul szerepelt az utóbbi időben, a sorozatban megnyert négy tornája világelsőséget ért számára, de az O2-ban hét nekifutásból egyszer sem tudott döntőbe jutni, sőt az elmúlt két évben már a csoportküzdelmek alatt véget ért számára a torna. Cilic esetében a nagy kérdés, hogy a Davis Kupa-finálé előtt mennyire akarja terhelni magát, hiszen tavaly éppen Murray volt az, aki dobta a vb-t a sokkal fontosabb DK miatt. Nyilván nagy luxus ezt megtenni, de amennyire fontos volt 2015-ben a briteknek a csapatverseny, úgy most a horvátok is nagy lehetőség előtt állnak, hiszen 10 éve nyertek legutóbb. Wawrinkának stabilan jól szokott menni az O2-ban, eddig az elődöntőnél lejjebb egyszer sem adta. Az elmúlt hetekben viszont pocsékul szerepelt, de tudjuk jól, hogy az igazán fontos tornákra képes összekapni magát. Nisikoriról nem esett még szó, aki sérüléssel bajlódott az ázsiai szezonban és kérdés most milyen állapotban van. 

Ivan Lendl csoport
Játékos Odds
Novak Djokovics 1.44
Milos Raonic 6.50
Gael Monfils 7.50
Dominic Thiem 8.00

Az Ivan Lend-féle csoportban találjuk a négyszeres címvédő Novak Djokovicsot, a világranglista-negyedik Milos Raonicot és a két debütálót, Gael Monfilst és Dominic Thiemet. Jóval szerényebb négyes ez, pláne, hogy egyikük sincs csúcsformában.

"Nole" hosszú idő után elveszítette a világelsőségét, a Roland Garros-győzelme óta nem a régi, egyszerűen nem képes úgy koncentrálni, mint akkor, amikor dominált. Külföldi szakírók már kiégésről beszélnek az esetében, mi azonban még várnánk az ilyen kijelentésekkel. De az biztos, hogy jelenleg borzasztóan sebezhető. Ám ez a csoport még így sem biztos, hogy nagy kihívást fog neki jelenteni, hiszen Raonic lábsérüléssel bajlódott Párizsban, Monfils el sem indult a hazai Mastersen, míg Thiem totál elveszítette a fonalat az év végére. Mindenki neve mellett ott van egy kérdőjel, ember legyen a talpán, aki megjósolja, hogy kik mennek tovább.

Ki nyeri a vb-t? - a   szorzói alapján
Játékos Odds
Andy Murray 2.20
Novak Djokovics 2.35
Stan Wawrinka 10.50
Marin Cilic 18.50
Kei Nisikori 19.25
Milos Raonic 21.00
Gael Monfils 29.00
Dominic Thiem 38.00

Mint említettük, Murray nem játszott még döntőt az O2-ban, de ennyire gyenge sem volt még soha a mezőny, szóval ezt könnyedén kihasználhatja. Az nem kérdés, hogy jelenleg messze ő van a legjobb formában. Soha nem volt még brit győztese a tornának, Murray lehet az első.