Darts

"Amatőr" verhet profit!

A Grand Slam of Darts nyitónapján három tippel indulunk harcba a bukmékerek ellen.

Az első csoportkör rangadója

Szombaton 16 mérkőzéssel veszi kezdetét a Grand Slam of Darts, amely az egyetlen olyan torna, ahol a két nagy szervezet klasszisait összeeresztik. Rögtön az első körben a PDC világelsője, Michael van Gerwen és a BDO háromszoros-világbajnoka, Martin Adams feszül egymásnak. Bár az oddsok alapján nem kérdés, hogy ki a favorit, de ettől függetlenül ez egy olyan derbi, amit meg kell becsülnünk. Adamsnek simán a profik között lenne a helye, de ő nem olyan nagy kedvelője ennek a légkörnek, bár erre tavaly szépen rácáfolt, amikor is első Grand Slam of Darts fellépésén mindhárom csoportmeccsét megnyerte. A két játékos között 33 év különbség van, de érdekesség, hogy mégis találkoztak ők jó néhányszor, hiszen nagyon fiatalon, 16-17 évesen van Gerwen is lehúzott pár szezont a BDO-ban. A legemlékezetesebb meccsük a World Masters-döntőjében vívták, amit a hollandnak 7-5-re sikerült behúznia. A szombati játéknap csemegéje ez az összecsapás, nem érdemes kihagyni.

Az első csoportkör legnagyobb értékkel kecsegtető tippje

Adams mellett a kétszeres világbajnok Scott Waites-nek is a PDC-ben lenne a helye, amire a legjobb bizonyíték, hogy 2010-ben megnyerte ezt a tornát, illetve játszott ezenkívül döntőt és elődöntőt is. De mivel nem főállásban űzi ezt az ipart, így most már hosszú szezonok óta a BDO-mezőnyét erősíti. Tavaly volt egy vállműtétje, ami miatt lassan lendült be, de az év végre csúcsformába került, így a másik szervezetnél ő a regnáló világbajnok. Sokadik fellépése lesz ez már a Grand Slam of Dartson, szóval nála szóba sem jöhet az, hogy a közönség kizökkentse. Robert Thornton ellen kezd, aki finoman szólva sincs jó formában. Az utóbbi időben mutatott játéka alapján az is kisebb meglepetésnek számít, hogy a selejtezőt túlélte, bár nem túl acélos ellenfeleket kapott. Jól ismerik egymást, az egyenes kieséses szakaszban többször is összefutottak, hol Thornton, hol Waites nyert. Most úgy érezzük, hogy a skót formája kevés ahhoz, hogy legyőzze az angol riválisát. Waites tömegben elég erős, Thontonnak pedig az idei évben folyamatosan azzal van gondja, hogy nem tud normális körátlagokat hozni.

Robert Thornton-Scott Waites
Hatharom-tipp: Waites nyer
TippmixPro @ 1.70

Az első csoportkör tutijai

A múlt héten Glasgow-ban döntőt játszó Peter Wright is BDO-s játékos ellen kezd, méghozzá az előző világbajnokság finalistájával, Jeff Smith-szel. A kanadai játékos néhány éve próbálkozott a profiknál, de maradandót nem sikerült alkotnia, így három szezon után visszatért a másik szervezethez. A vb-döntője ellenére nem a legnagyobb spílerek között tartják számon, ráadásul elég sokat versenyez a tengerentúlon, így nincs is annyira benne a BDO körforgásában. Nem tartjuk elég jónak ahhoz, hogy egy Wright kaliberű játékost legyőzzön, pláne, hogy ez lesz a debütáló meccse a Grand Slamen. Alan Norris is rendelkezik BDO-fináléval, viszont neki a PDC-ben is sikerült megragadnia. Már a top 20 kapuján kopogtat, ősszel tornagyőzelmet is jegyzett a European Touron. Az a Nathan Derry lesz az ellenfele, aki még csak bontogatja szárnyait a legjobbak között, és élete legnagyobb sikere, hogy kvalifikálni tudta magát erre a tornára. Kellett ehhez egy nagyon szerencsés sorsolás, gyakorlatilag egy komolyabb bravúrt sem kellett bemutatnia. Nem kérdés, hogy Norris a favorit, egyrészről jobb játékos, másrészről Derrynek nagyszínpadon semmi rutinja nincs.

Peter Wright-Jeff Smith, Alan Norris-Nathan Derry
Hatharom-tipp: Wright + Norris
TippmixPro @ 1.59

Grand Slam of Darts, első csoportkör - a    szorzói alapján
Kezdés Mérkőzés Odds Odds
14:00 Gervyn Price-Dimitri van den Bergh 1.40 2.45
14:30 Simon Whitlock-Ted Evetts 1.22 3.45
15:00 Dave Chisnall-James Wilson 1.35 2.70
15:30 Mensur Suljovic-Danny Noppert 1.30 2.95
16:00 Robert Thornton-Scott Waites 1.85 1.75
16:30 Raymond van Barneveld-Nathan Aspinall 1.18 3.85
17:00 James Wade-Jamie Hughes 1.30 3.00
17:30 Peter Wright-Jeff Smith 1.22 3.40
20:30 Brendan Dolan-Max Hopp 1.70 1.90
21:00 Alan Norris-Nathan Derry 1.30 2.95
21:30 Ian White-Darren Webster 1.35 2.65
22:00 Benito van de Pas-Chris Dobey 1.50 2.25
22:30 Phil Taylor Darryl Fitton 1.10 4.85
23:00 Gary Anderson-Glen Durrant 1.30 2.90
23:30 Michael van Gerwen-Martin Adams 1.08 2.90
00:00 Adrian Lewis-Scott Mitchell 1.25 3.25